Könnyű szem elől téveszteni az igazságot, és különböző helyeken keresni, hogy ki vagyok én, mi határoz meg. Az, amit tudok? Az, amit teljesítek? Amit a világról gondolok? Vagy az, akit a legjobban szeretek?

Könnyű szem elől téveszteni az igazságot, és különböző helyeken keresni, hogy ki vagyok én, mi határoz meg. Az, amit tudok? Az, amit teljesítek? Amit a világról gondolok? Vagy az, akit a legjobban szeretek?

Mi kell ahhoz, hogy elérjük a kitűzött céljainkat? Bátorság, kitartás vagy épp tudatosság? Mit tanulhatunk a kudarcokból? Egyáltalán mennyire merünk tervezni, és ha elindulunk egy úton, vajon rá tudunk-e hagyatkozni az isteni gondviselésre? Az Agapé című műsor erről szó adásából gyűjtüttönk 7 fontos gondolatot.

Ha azt várjuk, hogy hívőként minden könnyű lesz, vagy legalábbis gyorsan megoldódnak a problémák – csak mert Istennel járunk –, csalódnunk kell. De ha észrevesszük, hogy a nehézségek is tudnak közelebb vinni Jézushoz, máris jó irányba nézünk, önmagunk helyett Őrá.

Világszerte 44,6 millió abortuszt hajtottak végre tavaly, így ez lett a vezető halálozási ok, megelőzve a fertőző betegségek miatti halálozást is. Magyarországon az utolsó ismert adatok szerint nőtt a terhességmegszakítások száma, a bevezetett szívhangrendelet ellenére is.

A kapucinus ferencesek jelentették be a hírt, hogy a Padre Pio című film főszereplője belépett az egyházba.

Kemény élet áll azok mögött a fiúk mögött, akik a Budapesti Javítóintézetbe kerülnek. A legtöbbjük családját külön fel kell keresni, hogy időnként látogassák meg a gyereküket. Az itt dolgozók azt mondják, a gyerekek közül sokan már felismerték: változni szeretnének és ehhez Istenre van szükségük. A Találkozás című műsor legújabb adását szemlézzük.

Ismered az érzést, amikor elmúlik a nagy karácsonyi zsizsegés, rohangászás, ünneplés, és hirtelen üresnek érzed magad? Hidd el, nem vagy vele egyedül – és ez is jó alkalmat ad arra, hogy kapcsolódj imában Istenhez!

Karácsonykor egyszerre érezhetünk örömöt és szomorúságot, hálát és gyászt, reményt és fájdalmat. Erről is szól a 4S Street együttes csodaszép dala, a Hogyha fázom. A cikkben a klipet is megnézheted!
