2024. 01. 02.

„Ezeknek a gyerekeknek a valós, értékes gyökerek hiányoznak” – bepillantás a Budapesti Javítóintézetbe

Kemény élet áll azok mögött a fiúk mögött, akik a Budapesti Javítóintézetbe kerülnek. A legtöbbjük családját külön fel kell keresni, hogy időnként látogassák meg a gyereküket. Az itt dolgozók azt mondják, a gyerekek közül sokan már felismerték: változni szeretnének és ehhez Istenre van szükségük. A Találkozás című műsor legújabb adását szemlézzük.

Lehet, hogy a gyerekek semmire sem fognak emlékezni abból, amit tanítunk nekik, de arra, ahogy viselkedünk velük, életük végéig emlékezni fognak – ez akár a jelmondata is lehetne a Budapesti Javítóintézet dolgozóinak, akik egytől egyig szívvel-lélekkel foglalkoznak a bent lakó fiúkkal.

Kiss Ábel Lukács, a Dorkász Szolgálat ügyvezetője szerint „az egyik legnagyobb erő itt a földön, ha valaki tud változni. Nagyon nehéz ezt elérni hosszú távon, hogy valós legyen ez a változás, de ez a célunk, hogy fenntartható legyen.” Mint mondta, nagyon sok keresztény ember úgy éli le az életét, hogy bár követi Jézust, jár gyülekezetbe, olvassa a Bibliát, 

valahogy a rászorulók és azok az embertársaink, akikkel Jézus nagyon sok időt töltött, nincsenek a perspektívájukban, egyfajta buborékban élnek.

„Nagyon hálás vagyok, hogy már a családom is példát mutatott ebben, a nagypapám akkor volt diakónus, amikor a legnehezebb lehetett: a kommunizmus idején. A szüleim megtanították, hogy azok mellé a gyerekek mellé üljek, akik mellé senki nem ül, és vegyem észre azt, aki rászoruló” – fejtette ki Kiss Ábel Lukács.

„A Budapesti Javítóintézet egy nagyon zárt világ, ha a jogi oldalát nézzük, hiszen fiatalkorú elkövetők letartóztatását hajtjuk végre. Én nagyon hiszem, hogy a zártság csak úgy valósulhat meg – különösen a gyerekek között –, ha valamilyen fejlesztést is hoz magával. Elengedhetetlen, hogy olyan szakemberek, segítők jöjjenek be az intézménybe, akik a gyerekek mindennapjaiba valamiféle pluszt hoznak” – fogalmazott Juhász Péter Pál igazgató. Korábban hátrányos helyzetű óvodás gyerekekkel foglalkozott, így ismerte meg a gyermekvédelmet. Szomorú tényként említette meg, hogy a letartóztatásban jelentős azoknak a gyerekeknek a száma, ahol a hozzátartozót az intézetnek kell keresni, hogy jöjjön be, látogassa meg a gyerekét. „Ezeknek a gyerekeknek valójában a valós és értékes gyökerek hiányoznak. Nem tartoznak igazán sehova, felületesek a kapcsolataik. Amikor bejönnek olyan szakemberek, akik tudnak erre összpontosítani, és valós érzésvilágot, kötődéseket mutatnak nekik, az lehetőség, hogy elgondolkodjanak, hogy van más út is” – hangsúlyozta az igazgató.

Némedi Gusztáv lelkipásztorként van jelen a javítóintézetben. „A gyülekezeti szolgálat során átélhettem, amikor fiatalok megújultak, megtértek – tudom, milyen nagy öröm a részesévé válni ennek. Ezt várom, ennek a tanúja szeretnék lenni ismét” – mondta. A lelkipásztor sok olyan fiút megismert az intézetben, akik

felismerték, hogy rossz úton jártak, és keresték a kapaszkodót a változáshoz, eljutottak oda, hogy szükségük van Istenre.

„Szeretném átadni nekik, hogy ne bűnözőként nézzenek magukra. Elkövettek egy bűnt, amiért meg is kapják a büntetést, de fontos, hogy amikor kijönnek, ne az legyen a fejükben, hogy ők bűnözők, ennyit tudnak csinálni. Próbálunk nekik segíteni, aminek egyik része a művészetterápia, készségfejlesztés, önismeret, közösségépítés, a másik pedig a hitélet: a jó hír, hogy Isten szereti őket és terve van az életükkel” – mutatott rá Keleti Gábor, a Dorkász Szolgálat budapesti területi igazgatója.

„Értő figyelemmel hallgatunk, nagyon szeretjük a kérdéseiket. Nem válaszokat hozunk, hanem kérdésekkel dolgozunk. Ez segít nekik is megnyílni, és akkor tudjuk mi is látni a problémát. Lehetne okoskodni meg tanácsot adni, de

a mi célunk sokkal inkább az, hogy Isten szeretetében, az evangéliumban megfürödjenek”

– hangsúlyozta Kiss Ábel Lukács. Hozzátette: „Ezek a fiúk azzal azonosítják magukat, hogy ők bűnözők, keménylegények, de amint elkezdünk velük foglalkozni, lehullanak a bokszkesztyűk, és látjuk azt az elmaradt gyerekkort, amit pótolni kell ahhoz, hogy valaki felnőjön.”

A javítóintézet munkatársai arról is beszéltek, nagyon fontos a bizalom kiépítése. „Minden héten foglalkozunk velük ugyanazzal a szeretettel. Ha ez megvan, akkor jön a második lépés, hogy önmagukat tudják értékelni. Hogy elhiggyék, képesek változni” – összegezte Keleti Gábor.

Borítókép - Fotó: YouTube - Bizony, Isten!
Szemle
hirdetés