Sokszor úgy tekintünk a szentekre, mint „csodabogarakra”, pedig a hétköznapokban hasonlóan kapcsolódtak ki, mint a mai emberek. Íme, néhány szent életű személy és a kedvenc szabadidős tevékenységeik!
Még csak pár hónap telt el Ferenc pápa, főként a fiataloknak szánt apostoli buzdításának megjelenése óta, de a „Világiak, a Család és az Élet kongregációja” máris egy Fórumot szervezett fiataloknak a tavalyi püspöki szinódus folytatásaként. Érdekes volt megtapasztalni, hogy bár több mint 100 országból érkeztünk, mégis nagyon hasonlóak vagyunk, hiszen a célunk és küldetésünk ugyanaz.
Bár a napok óta tartó hőséggel már érezzük, hogy beköszöntött a nyár, de sokan ilyenkor még az utolsó vizsgákat teljesítik és csak utána szabadulhatnak fel. Következik két hónapnyi szabadság, ami jó lehetőség arra, hogy Istennel való kapcsolatunkra is odafigyeljünk, ha esetleg a vizsgák között csak gyors imákra futotta volna az időnkből.
Biztos sokszor előfordul velünk, hogy rossz a hangulatunk és a másik embert is rossznak látjuk. Íme néhány tipp Néri Szent Fülöptől, hogy miként éljünk szeretetben és vidámságban.
Aki folyamatosan böngészi az olasz bajnokcsapat játékosának, Juan Cuadradonak a közösségi oldalát, annak nem újdonság, hogy a kolumbiai származású labdarúgó többször is tanúságot tett már hitéről. Ezúttal Jézus mellett saját családja került a középpontba.