Ha őszinte vagyok, be kell ismernem, hogy nem a kézügyesség az elsődleges talentumom. Így aztán irigykedve nézem a karácsony közeledtével kreatív lázban égő ismerőseimet, akik egyre-másra posztolják ki a fényképeket legújabb alkotásaikról. Ebben a cikkben sorstársaimmal szeretnék megosztani egy olyan adventi koszorút, amit tuti, hogy bárki el tud készíteni. Hajrá!
Rájöttem, hogy a lelkivezetésben a leggyakoribb kérdés valamilyen konfliktussal kapcsolatos: hogyan kérjek bocsánatot, hogyan béküljek ki, hogyan bocsássak meg stb. Nem lehet mindenre választ adni egy blogbejegyzésben, de itt és most összeszedek néhány szempontot, amit ha figyelembe veszel, lehet, hogy el se jutsz addig, hogy bocsánatot kelljen kérned, mert idejében megoldódik a helyzet.
Sokáig gondolkodtam, hogy megszólaljak-e az elmúlt hetek botrányai kapcsán. Nehéz ugyanis ezekben a pillanatokban bölcsen és empátiával fogalmazni, főképp újat mondani, de egy szempont, jobban mondva, egy kérdés feltevése hiányzik számomra az interneten olvasható cikkekből: hogyan jutottunk el idáig, és most mi a teendő? Erre szeretnék adni egy lehetséges választ.
Közeleg a 95 tétel kifüggesztésének 500. évfordulója, és (ettől amúgy függetlenül) a katolikus egyházon belül egy olyan ünnep, amelyhez búcsúnyerési lehetőség kapcsolódik. Már ez az együttállás is izgalmassá teszi az előttünk álló hetet. Elöljáróban, mintegy mottóként, engedjétek meg, hogy idézzek egy klasszikust: Aki az apostoli búcsú igazsága ellen szól, kiátkozást és gyalázatot érdemel! (Luther Márton 95 tételének 71. pontja)
Újabb videóval jelentkezik Hodász András atya és Kiko: ezúttal nem az edzőteremben láthatjuk, sőt nem is kérdéseitekre válaszol, hanem idős emberekhez látogat el. Megható találkozások és egy fontos üzenet: imádkozzatok azokért, akik értetek imádkoznak!
Eltelt kicsit több, mint egy hét a nagy vihart kavart bejegyzés óta, és most, hogy lecsillapodtak a kedélyek, arra gondoltam, hogy tisztázásként leírok néhány szempontot a témával kapcsolatban. Talán jobb ez így, mintha minden egyes kommentre egyenként válaszolnék.
Elhűlten olvasom, hogy az egyik – fiatalok körében népszerű plébánia – vasárnapi miséjén egy indiából jött jezsuita atya hindu táncot táncolt félmeztelenül, és ha ez még nem lenne elég, egy svájcból érkező – szintén jezsuita – atya a zen meditáció gyakorlatába szeretné bevezetni az arra nyitott keresztényeket. Érdeklődni ugyanitt. Ennek kapcsán hadd hívjam fel a figyelmet néhány fontos szempontra: keresztény hitünk (nem utolsósorban az első parancsolat a tízből), kizárja, hogy bármi közünk legyen akár a hinduizmushoz, akár a zen meditációhoz. Elmondom, hogy miért.
Nem áll szándékomban mélyebben belemenni a lombikvitába, mert azt gondolom, hogy minden lényegeset leírtak már ebben a témában (pl. ITT, ITT, és ITT), akinek van füle, meghallhatta. Ám egy dolgon megakadtam: olvasgatva a kommenteket találkoztam azzal a gondolattal, hogy itt tulajdonképpen az Egyház a tudományos fejlődésnek a kerékkötője. Már megint tudniillik – vélte a kommentelő. Hát ezt most egyszer s mindenkorra tegyük helyre.
Van egy tippem a közelgő választásokra, ezért úgy döntöttem, hogy összeszedem minden bátorságomat, és megírom életem első és egyben utolsó közéleti témájú blogját. Nincs kizárva, hogy meg fogom bánni, de meg kell tennem. Méhészkalapot fel! Irány a fészek!
Egyszer csináltam egy igazi, nagy hülyeséget. Írhattam volna finomabb szót, de igazából durvábbat kellett volna használnom. És ha ez még nem lett volna elég, úgy alakult, hogy rögtön utána ki is kellett ülnöm gyóntatni. Képzelhetitek, milyen érzés volt. De aznap valami fontosat tanultam meg saját hibámon keresztül.