2018. 01. 14.

A papokról és a politikáról – 3 pontban

Amikor megkértek, hogy mondjam el a véleményemet a fenti témában, elsőként az jutott eszembe, hogy amióta felszenteltek, csak kapkodom a fejem attól a rengeteg elvárástól, amivel papként szembesülök: hogy miről ne beszéljek, miről beszéljek, és miről hogyan beszéljek. Végre valaki arra is kíváncsi, hogy amúgy én mit gondolok!

Azt hiszem amióta világ a világ (talán Magyarországon 1989 óta különösen is), alapvető kérdés, hogy a papok mennyire szólaljanak meg politikai kérdésekben. A szerintem következik, ami némiképp eltér attól, amit az amúgy általam nagyrabecsült főszerkesztőnk megfogalmazott.

Első megállapítás: Jézus nem csak morális, hanem társadalmi kérdésekben is megszólalt (pl. adófizetés kérdése) – és mivel a pap az Ő küldetését viszi tovább (lásd: “Ahogy engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket” Jn 20,21; valamint “Aki titeket hallgat, engem hallgat” Lk 10,16 stb.), meg kell szólalnuk nem csak morális, hanem társadalmi kérdésekben is. A társadalmi kérdéseknek pedig része a politika. Azzal már én is vitatkoznék, hogy ki kell-e állnunk egy konkrét párt mellett (szerintem nem), de az evangélium fényében meg kell fogalmaznunk a mai társadalomra érvényes igazságokat, még akkor is, ha ezzel burkoltan véleményt mondunk mondjuk egy konkrét párthoz köthető intézkedésről, tehát magáról a pártról, ugyanis a kettő nem mindig választható szét. Lásd pl. ma Magyarországon a migráció kérdését – bármit mondasz, az rögtön köthető lesz valamelyik politikai oldalhoz. Ez amúgy nem csak az én véleményem, hanem az Egyház társadalmi tanításának egyik fontos megállapítása:

hirdetés

Az Egyháznak a maga társadalmi tanításával az a célja, hogy hirdesse és a társadalmi viszonyok komplex hálózatába illessze az Evangéliumot. Nem egyszerűen arról van szó, hogy az Egyház a társadalomban érje el az embert mint az evangélium hirdetésének címzettjét, hanem arról, hogy az evangéliummal megtermékenyítse és átitassa a társadalmat. (Az Egyház társadalmi tanításának kompendiuma 62. pont)

Az utóbbi másfél évszázadban számtalan pápai megnyilatkozás történt társadalmi és politikai kérdésekben (Kezdve XIII. Leo Rerum Novarumával egészen Ferenc pápa Laudato si kezdetű enciklikájáig.)

Második megállapítás: a pap is ember, és állampolgárként nem csak joga, de kötelessége is foglalkozni a politikával és lelkiismerete szerint szavazni a választásokon. Tehát nyilván van véleménye, és bár én a magam részéről a sajátomat nem hirdetem az ambótól (lásd előző pont), azért elég egyértelmű, hiszen nem fogom véka alá rejteni pusztán azért, mert pap vagyok. Sőt: amikor az ifik rákérdeznek, hogy kire fogok szavazni, őszintén megmondom nekik, anélkül, hogy akár egy csöppet is agitálnám őket az általam helyesnek tartott irányba. Az is legyen egyértelmű, hogy amennyiben a nézeteim, vagy bármelyik paptestvér nézetei nem tükrözik a Biblia és az Egyház tanítását, annyiban nem tekintendőek sem tévedhetetlennek, sem kötelező érvényűnek. (Még akkor sem, ha valamelyik kolléga ezt a látszatot keltve a véleményét templomban, mikrofonnal a kezében hirdeti.)

Harmadik megállapítás: ne a papért menj templomba, hanem Istenért! Most komolyan! Az éretlen hit jelének tartom, ha nem Istenben gyökerezik, hanem emberekben, azaz pl. ha a pap miatt mész, vagy épp nem mész templomba. Persze, tudom, hogy jó érzés, ha találkozol egy hiteles pappal, de a nem hiteles, sőt akár bűnös pap kezében is Jézus testévé válik az ostya, és te találkozhatsz azzal, aki miatt jöttél. Papként egészen félelmetes, amikor hallgatom-olvasom, hogy emberek miért hagyják ott örökre a templomot és a hitüket. Bármelyik ártatlan, vagy épp ügyetlen mondat lehet casus belli, el se tudjuk képzelni! Persze tudok figyelni a szavaimra, de tudom, hogy már én is rengetegszer mondtam olyat, ami valakit eltántorított, bár ez nem mindig az én hibám, van, hogy egyszerűen azt kell mondanom. De – és ez egy nagyon erős DE – nem volna logikusabb legyinteni az inkriminált prédikációra, elengedni a fülünk mellett, vagy akár átmenni egy másik templomba, és elfelejteni az egészet? Nem arról van-e szó, hogy amikor örökre otthagyom a templomot egy ilyen indokkal, csupán áthárítom másra a felelősséget a saját hitehagyásomért?

 

Hodász András

Blog Hodász András
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás