2017. 12. 07.

Így készítsd el az adventi koszorúdat! (Nem kell kézügyesség hozzá!)

Ha őszinte vagyok, be kell ismernem, hogy nem a kézügyesség az elsődleges talentumom. Így aztán irigykedve nézem a karácsony közeledtével kreatív lázban égő ismerőseimet, akik egyre-másra posztolják ki a fényképeket legújabb alkotásaikról. Ebben a cikkben sorstársaimmal szeretnék megosztani egy olyan adventi koszorút, amit tuti, hogy bárki el tud készíteni. Hajrá!

Mit szólnál hozzá, ha most nem bajlódnál fenyőágak összekötözésével, nem szúrnád meg az ujjad, ahogy rögzíted a tobozt a dróttal, hanem inkább készítenél valami sokkal értékesebbet és időtállóbbat? Elmondom mire gondolok. Egy igazi adventi koszorú négy összetevőből áll:

1. zöld ágak

Ez adja a koszorú alapját. A zöld ág a bibliai hagyományban a remény jele. Ezt az ágat várta Noé a bárkán rekedt családjával és az állatokkal. Kezdd azzal a koszorú elkészítését, hogy nézz körbe a saját környezetedben: kinek van szüksége reményre? Kinek tudsz segíteni valamit? Persze, tudom, ilyenkor az utcát ellepi a kéregetők szokásosnál is nagyobb tömege, és én sem értek egyet azzal, hogy megoldás lenne odalökni nekik egy-egy százast. Viszont nem szabad, hogy emiatt belefásulj az adományozásba, és megkeményedjen a szíved! Sokszor ugyanis annak van a legnagyobb szüksége a segítségedre, aki nem mondja. Vedd észre, ha a közösségedben olyan család van, akiknek talán van otthona, de a karácsonyi ajándékokra, vagy süteményekre már nem futja. Rengeteg a magányos, akár idős ember, aki egyedül ünnepel. Pár apró ajándék, egy tálca süti, vagy csak egy rövid látogatás és együtt éneklés már visszaadhatja a reményt ezeknek az embereknek! Ezt akár a köziddel közösen is megszervezhetitek!

2. gyertya

Krisztus a mi világosságunk, aki azért jött, hogy szétoszlassa a bűn és a harag sötétségét. Második lépésként gondold át, hogy van-e olyan területe az életednek, ahol ilyen eredetű sötétséget tapasztalsz, ahol szükséged van Jézus világosságára! Egy visszatérő bűn, vagy egy kapcsolat, amiben sértettség, megbocsátatlanság van. Talán sokszor próbálkoztál már, talán már fel is adtad. Ha van ilyen, itt a lehetőség, hogy egy imádságban a saját szavaiddal megkérd Jézust, hogy lépjen be az életednek erre a területére! Amikor elismered a tehetetlenségedet, lemondasz arról, hogy egy problémát saját erőből oldj meg, akkor tud Isten kegyelme igazán dolgozni az életedben. 

3. dió

A kreatívok rég rájöttek, hogy szépen néz ki a koszorún egy dió vagy toboz, hát tegyünk mi is rá! Mindannyiunk életében lehet olyan terület, ahol “kemény diók” vagyunk. Például ha van egy  idegesítő tulajdonságod, amire már sokan figyelmeztettek, mégsem változtattál rajta, vagy talán egy régi szokás, ami nem bűn, de már téged is zavar, és jól be van tokosodva, akkor legyen ez is ott a te saját adventi koszorúdon! Tegyél egy elhatározást, hogy változtatsz! Figyelj! A jó elhatározásnak két alapszabálya van: a) ne legyen nagy, akár csak egyetlen lépés, amit még meg tudsz tenni (hogy legyen esélyed a sikerélményre) b) minél konkrétabb legyen, hogy “le tudd mérni” a változást! Tehát pl. ne azt mondd, hogy “többet segítek otthon”, mert azt a nap végén nehéz eldönteni, hogy sikerült-e. Inkább mondd ezt: ma 3 embernek segítek. Este pedig annyi a dolgod, hogy feltedd a kérdést: megvolt mind a három?

4. szalag

Végül, amikor elkészül a koszorú, az egészet átkötjük egy szalaggal. A szalag, ami az életed minden területét és minden tevékenységedet átköti: az imádság. Ezen a ponton gondold át: milyen az imaéleted? Fordítasz-e elég időt és figyelmet rá? Hányadik helyen áll a napi teendő listán? Itt és most tegyél egy elhatározást, hogy  ebben az Adventben megújítod az imaéleted! Jelentheti ez azt, hogy új imaformákat próbálsz ki, vagy, hogy több időt szánsz az elcsendesedésre, a Szentírás olvasására, de akár megbeszélheted néhány emberrel, hogy összejöttök egyszer-egyszer dicsőíteni. Lényeg, hogy az elhatározásod (az előző pontban leírtak szerint) konkrét, és vállalható legyen!

Mindenkinek áldott készülődést kívánok!

Hodász András

Blog Hodász András
hirdetés

1 Komment

  • Válasz Dr.Leitner Tünde 2017. 12. 08. 04:09

    Dicsértessék..!
    Pedig ez a legszebb adventi koszorú…

    Urunk,Jézus Krisztus,
    teremts bennünk csendet,hogy az adventi időben Rád,
    a Te szavadra,útmutatásodra,szeretetedre figyelhessünk.
    Teremts bennünk csendet,hogy meghalljuk az ADVENTI ÖRÖMHÍRT:
    EMBERKÉNT FOGSZ MEGSZÜLETNI.
    Teremts bennünk csendet!
    A HIT ajándékát elfogadó csendet.
    A TE TITKAIDAT elfogadó csendet.
    A TE SZERETETEDET elfogadó csendet.
    A MEGVÁLTÓ érkezését váró csendet.
    A lélek mélyén megszülető ÖRÖM csendjét.
    Ámen.