A múlt héten lépett életbe az a szabályozás, miszerint a kínai kormány törvény alapján tiltotta be a Biblia online történő forgalmazását.
Kicsivel több, mint egy héttel ezelőtt került a különböző sajtóorgánumok címlapjára, hogy maga a pápa is elismerte, a pokol nem létezik. Ismét szükség volt néhány napra ahhoz, hogy világos legyen, a pokol valóban létezik.
Jézus Kaifásnál eltöltött éjszakája földi életének utolsó éjszakája volt. Valószínűleg folytatta az imádságát, melyet megtörtek a Getsemani kertbe betörő katonák, az árulás, majd a főpapok vádaskodása, megalázása. Virrasztott, ahogyan sok templomban az esti szertartás után mi is tettük. Nem hagytuk magára, éberek maradtunk.
Amikor egy, a fentihez hasonló című írást pillantok meg keringeni az éterben, szinte automatikusan továbbgörgetek, mert „ugyan ki tudna újat mondani ebben a témában?” Lerágott csont, nemde?
A történelem során számos alkalommal akadtak olyan példák, akik félelmet megvető bátorsággal álltak ki az igaz ügy mellett. Köztük vannak olyanok is, akik Isten szolgáiként, papokként vettek részt háborúban és a harctéren tanúsított bátor szolgálatuk alapján példaként szolgálnak.
Az Üldözött Keresztények Megsegítéséért Felelős Helyettes Államtitkárság szervezésében a tegnapi napon William Hanna Shomali jordániai püspök tartott előadást a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen, ahol többek között arról is beszélt, hogy napjainkban átlagosan 5 vallása miatt üldözött emberből 4 keresztény.
Diákságunk egy része a napokban olyan demonstrációra készül, amelyben hangot szeretnének adni a magyar oktatás- és iskolarendszer hibáiról és kifejeznék azon véleményüket, amelyekkel szerintük meg lehetne reformálni a kialakult hiányosságokat. De valóban csak ennyiről volna szó?
Vajon mi történik akkor, amikor vezető egyházi tisztségviselők racionális és pénzügyi okokra hivatkozva igyekeznek véghezvinni olyan lépéseket, amelyek sértik az adott egyházközség érdekeit és súlyos következményekkel járnak a helyi közösségre nézve?