Kicsivel több, mint egy héttel ezelőtt került a különböző sajtóorgánumok címlapjára, hogy maga a pápa is elismerte, a pokol nem létezik. Ismét szükség volt néhány napra ahhoz, hogy világos legyen, a pokol valóban létezik.
„A pokol nem létezik” – írta az olasz La Reppublica nagycsütörtökön Ferenc pápára hivatkozva, akivel Eugenio Scalfari, a pápa barátja és a napilap alapítója beszélgetett el húsvét alkalmából. Ezzel még mindig nem lenne semmi probléma, azzal a kivétellel, hogy ha a beszélgetést nem hozta volna le az újság interjúként beállítva.
Eugenio Scalfariról annyit mindenképp érdemes elmondani, hogy a róla megjelent írások és saját elmondása szerint is rendkívül ellentmondásos személyiségként írható le. Ateistának vallja magát, és fiatal korától kezdve érdekelte a politika, amelynek palettáján ide-oda sodródott. Az utóbbi években többször találkozott Ferenc pápával, azonban interjúit több esetben pontatlanul közölte a napilap, mert Scalfari sokszor nem készít jegyzeteket.
Visszatérve a pokol kérdéséhez, a pápa korábban háromszor is kijelentette, hogy létezik ilyen hely. 2016-ban egy reggeli elmélkedés során elmondta, hogy már gyermekkorában tisztában volt az „utolsó négy dologgal”: halál, ítélet, valamint pokol és dicsőség. 2014. március 21-én egy virrasztás során mondta a következőket a maffiára,valamint annak tagjaira utalva: „Térjetek meg! Még mindig van idő, ezért ha így tesztek, nem végzitek a pokolban!”
2016-os nagyböjti üzenetében szintén arról beszélt, hogy ha folyamatosan visszautasítjuk Krisztust és nem nyitjuk meg számára a szívünket, akkor ezáltal saját magunkat ítéljük el, ami végső soron magát a poklot jelenti.
Végezetül pedig érdemes megkeresni a Katekizmusban az ide vonatkozó részletet, semmint a már sokadjára nettó hazugságot közlő sajtóra támaszkodni:
„Az Egyház tanítása állítja a pokol létét és örökké tartó voltát. Azok lelkei, akik halálos bűn állapotában halnak meg, a halál után azonnal a pokolba jutnak, ahol a pokol kínjait szenvedik, „az örök tüzet”. A pokol legsúlyosabb kínja az örök elszakítottság Istentől, akiben egyedül talál az ember életet és boldogságot, melyre teremtetett és amire vágyakozik.” (1035)
Az Aleteia cikke nyomán.
(Kép: Antoine Mekary | ALETEIA | I.Media)
Dallos Bence
Még nem érkezett hozzászólás