Cikksorozatot indítottunk a Szentlélek gyümölcseiről: a mai írásunk fókusza a türelem. Miért kell várnunk a jó dolgokra és a rosszak elmúlására? Mire tud tanítani Isten ezekben a helyzetekben?
Olyan sokszor próbára tesz bennünket az élet. Fájdalom, betegség, szomorúság, várakozás… Ezekre a helyzetekre gyakran kapunk bíztató jellegű tanácsokat. Ne aggódj, majd az idő begyógyítja a sebeket! Jobb lesz! Minden rendbe jön! Légy türelmes! és még sorolhatnám…
Mi emberek nem mindig tudjuk, mit kellene bizonyos helyzetekben mondani. Szeretnénk segíteni, egy jó szóval biztatni a másikat, ezért igyekszünk minél pozitívabban a jövőbe tekinteni. Mi magunk sem tudjuk, hogy mi jön egy-egy próbatétel után, de mindig bízunk a jóban. Hiszen a legnagyobb reményünket, Krisztust megkínozták, a Golgotán szenvedett kereszthalált, alászállt a poklokra, majd harmadnapra feltámadt és ezáltal belénk kódolta a hitet, ami a jó, a reményteli jövő irányába mutat.
Persze, amikor a legmélyebben vagyunk, nem tudunk ebben a reményben gondolkodni. Idő és türelem kell, hogy kívülről tudjuk látni a dolgokat és saját magunkat is. Miért kaptam ezt a próbatételt? Valóban csak akkora terhet kapok, amekkorát elbírok? Isten biztos abban, hogy ezzel meg tudok küzdeni? Számtalanszor feltettem és felteszem magamnak ezeket a kérdéseket. Rengeteg helyzetben a türelem hozta el a megoldást.
hirdetésIsten megmutatta nekem, hogy a várakozás nem hiábavaló. Sőt! A legjobb dolgokra az életemben hosszú időt kellett várnom.
Azt gondolom, hogy ez az idő felkészülést is jelent. Nem minden élethelyzetben vagyunk alkalmasak arra, amit akkor nagyon szeretnénk. A vágy a fellobbanásakor nagyon erőteljes. Szinte azonnal akarjuk, hogy kívánságunk teljesüljön. Isten viszont nem hiába találta ki az időt.
Egy szerettünk elveszítése a legmélyebb fájdalom. Hosszú idő kell, amíg elfogadjuk, hogy ő már nincs fizikailag velünk. A gyász első hetei, hónapjai kínzó gyötrődést jelentenek. Ez ellen nem tudunk tenni mást, csak türelemmel lenni magunk felé, hogy ez a fájdalom enyhüljön. A betegségben szenvedőnek elfogadni a kiszolgáltatottságot, a gyengeséget, az erőtlenséget komoly megpróbáltatás. A mai világban rengeteg pár küzd azért, hogy kisbabája lehessen. Ez a várakozás és erőfeszítés sokakat int türelemre.
Egyszer láttam egy képet, amin az állt:
József 13 évet várt. Ábrahám 25 évet várt. Mózes 40 évet várt. Jézus 30 évet várt. Ha Isten megvárakoztat, jó társaságba kerültél.
Nekem ez sokszor ad erőt a mai napig. Isten a jellemünket, a kitartásunkat erősíti azzal, hogy türelmet gyakoroltat velünk.
De a türelem nem egyoldalú.
Hány és hány olyan helyzet adódott már az életünkben, amikor Istennek kellett türelmesnek lennie felénk?
Amikor eldobtuk magunktól Jézus tanításait. Amikor vétettünk a Tízparancsolat ellen. Amikor nem hallgattunk a lelkiismeretünkre. Isten mégis türelmesen várt ránk. Nem rótta fel, nem dorgált meg, nem haragudott. Csak várt megértően, hogy visszataláljunk hozzá.
A Magyar Katolikus Lexikon úgy fogalmaz a türelemről, mint a bátorság részerényéről, „mellyel az ember szomorúsággal, de mértéktartással viseli a jelenlévő, elsősorban másoktól eredő rosszat.”
Igen, sokszor nemcsak magunkkal szemben kell türelmesnek lenni, hanem a másik embertársunkkal is. Nem mindig nagy dolgokban mutatkozik meg ez. Toleránsnak lenni a boltban, a közlekedésben, amikor valaki betolakszik elénk. Megértően viselkedni valakivel, akitől csak rossz szót kapunk. Eltűrni a munkahelyi konfliktusokat. Sok-sok szituációt lehetne felsorolni. Mindenkinek van az életében olyan személy, akivel szemben nagy türelmet kell gyakorolnia. Talán Pál apostol szavai tudnak reményt adni arra, hogy megéri béketűrőnek lenni a nehéz mindennapokban is:
„A jó cselekvésében pedig ne fáradjunk el, mert a maga idejében aratunk majd, ha meg nem lankadunk.” (Galata 6:9)
Marton-Gazdag Rita
hirdetés
