Július 24. az Öngondoskodás világnapja (International Self-Care Day). A dátumválasztás szimbolikus: a 7/24-es jelölés arra utal, hogy a saját jóllétünkre és jövőnkre a hét minden napján, a nap 24 órájában érdemes és szükséges figyelnünk.
A mondat valósága abban mutatkozik meg, hogy nem feltételes módban, hanem kijelentésként fogalmazódik meg. De miért olyan nehéz magunkat első helyre helyezni a saját életünkben? A mai rohanó világ folyamatosan ingereket küld, az elvégzendő feladatok sora végtelen. Család, munka, háztartás, plusz munkák és egyéb teendők színesítik a szürke hétköznapokat, de Isten nem ezt a palettát adta a kezünkbe.
A társadalom és az elvárások – amiket mások vagy épp magunk állítunk fel – nyomják vállunkat. Az idősebb korosztály a munka világában nőtt fel, ahol természetes volt, hogy valaki a szabadidejében is dolgozik. Az úgynevezett szendvicsgeneráció a szülei és a gyerekei között lavírozva igyekszik mindenütt megfelelni. Tiszteletből, szeretetből ápolja, gondoskodik azokról, akiktől az életét kapta, és felelősséggel tartozik azok iránt, akiket ő hozott világra. Ördögi körnek is mondhatnánk ezt a helyzetet, de mégis benne van az Istentől való kegyelem, miszerint van kikről gondoskodni. Még velünk vannak a szülők, megérték az összes eseményt az életünkben, velünk voltak a nagy pillanatokban és a Jóisten megadta nekik a lehetőséget a hosszú életre. A másik oldalról pedig megkaptuk Isten legnagyobb ajándékát, a gyermek(ek)et. Sok embernek csak vágy marad, hogy saját családot alapíthasson és rengetegen nézik irigykedve azokat, akik még felnőtt korban is fel tudják hívni a szüleiket. A sok teendő és feladat közepette, amikor egyik időpontról a másikra rohanunk, amikor sosem ürül ki a szennyestartó, amikor a mosogatnivaló is csak halmozódik, vagy épp, amikor már megint azon törjük a fejünket, hogy mit főzzünk, nehéz a fent említett kegyelmekre gondolni. Pedig sokan vágynának ilyen feladatokra. Amikor összecsapnak fejünk felett a hullámok és a nap végén úgy fekszünk le, hogy mindenkire szántunk időt csak saját magunkra nem, akkor ezek a teendők szinte csak negatív érzéseket idéznek fel bennünk. Fáradtság, frusztráció, régi életek hiánya sejlik fel bennünk.
Isten úgy alkotta meg a világot, hogy adott egy pihenőnapot a feltöltődésre, amire testünknek és lelkünknek is szüksége van.
Ahogy Jézus is sokszor elvonult, imádkozott a mennyei Atyához, csendben volt, pihent, úgy ezt a mai kor emberének is napirendbe kellene illesztenie. Az idegrendszerünk többszörösen pörög a sok inger miatt. Nem hiába hozták létre ezt a napot, amit 2011 óta tartanak.
Az öngondoskodás épp annyira fontos, mint a másokkal való törődés.
Hiszen, ha mi nem vagyunk jól, másoknak sem tudunk segíteni. Ahogy a kiszáradt kútból sem lehet meríteni, úgy a saját erőnkön felül sem lehet kipréselni az utolsó utáni verejtékcseppet. Nem akkor kell szünetet tartani, amikor már lemerült a belső akkumulátor, hanem még félidőben kell újra tölteni. Valamiért azonban ez sokunknál okoz nehézséget. Vágyunk a pihenésre, de közben lelkiismeret-furdalással tölt el, hogy nem végezzük a teendőket. Hogy mennyi hasznos dolgot csinálhatnánk azalatt az idő alatt, amíg csak eldőlünk a kanapén, olvasunk egy könyvet, semmittevéssel töltjük a délutánt. Sok embernek ez a valódi luxus, amit nehezen engedhet meg magának. Nem a Maldív-szigetekről álmodnak, hanem egy ebéd utáni sziesztáról, egy átaludt éjszakáról, egy időpont nélküli napról. De ne feledjük, a törődés magunkkal és magunkról sosem lehet luxuscikk, hanem egy alapvető szükséglet.
Ha csak fél órákat tudunk kiszakítani a napból, már azzal tudunk javítani az életminőségünkön, ami nem csak saját magunknak, de a körülöttünk élőknek is hasznára válik.









