2024. 10. 02.

„A rózsafüzér köldökzsinór, mentőöv és fegyver egyszerre” – Földi-Kovács Andrea tanúságtétele

Földi-Kovács Andrea újságíró, korábban a HírTV munkatársa, ma pedig már az Axióma szerkesztője, a Carpe Deum műsor vezetője. Október elején, a rózsafüzér hónapjának kezdetén Kissné Berta Rita arról kérdezte, mit jelent számára a rózsafüzér. Fogadjátok szeretettel tanúságételét a Szűzanya anyai gondoskodásáról, közbenjárásának evangéliumi hátteréről, a rózsafüzér ismétlődő ritmusának lélekre gyakorolt hatásáról, és élete „szériafelszereléséről”!

Földi-Kovács Andrea a 777-nek adott interjújában korábban már beszélt hite alakulásának bölcsőjéről, a keresztény ember hitelességéről, az ima erejéről és a társadalmi felelősségvállalásról, a marosvásárhelyi Keresztelő Szent János templomban elhangzott tanúságtételében pedig Istentől való eltávolodásáról és visszatéréséről, ahogy – saját szavaival élve – Isten megkeresztelkedésekor, majd 30 évvel később „átszerette a szívét”.

Ezen hittől ragyogó beszédek fényében „Szentolvasó havára” készülve azt kérdeztem Andreától, hogy mit jelent számára a rózsafüzér imádkozása, hogyan jött az életébe a rózsafüzér, és hogyan tud rendszeresen kitartani benne? Szerepet játszott-e a rózsafüzér imádkozása abban, hogy – ahogy tanúságtételében is olvashattuk – felnőttként újra rátalált Istenre? És hogyan segíti a rózsafüzér abban, hogy megmaradjon az Úr által számára kijelölt úton? Földi-Kovács Andrea e kérdésekre adott válaszát változtatás nélkül közöljük:

hirdetés

“A Mennyei Édesanyánk szeretete:

Édesanyánk szeretete és gondoskodása szinte észrevétlenül vesz körbe bennünket egész életünkön át. Mint egy láthatatlan védőburok. Már a születésünktől kezdve figyel minden apró jelre, táplál, gondoz, és az ölelésével nyugtat meg minket. Az édesanyák nemcsak fizikai, de érzelmi védelmet is nyújtanak, segítenek a gyermeküknek megérteni a világot, megtalálni az első lépéseket a nehézségekben, és mindig ott vannak, ha vigaszra, támogatásra van szükség.

Amikor elkezdtem rendszeresen imádkozni a rózsafüzért, ezt a mennyei anyai gondoskodást tapasztaltam meg az életemben.

Azóta a Szűzanya láthatatlan jelenléte folyamatosan körülvesz. Rózsafüzérrel minden könnyebb lett! Nemrégiben egy Pálos atya egy lelki beszélgetés során megkérdezte tőlem: „Felajánlottam-e már magamat a Szűzanya Szeplőtlen Szívének?” A válaszom igen volt. Akkor azt mondta: „Soha ne felejts el három dolgot! Benne vagy a Szűzanya méhében, mint egy magzat, benne vagy a Szívében, mint a gyermeke és benne vagy a karjaiban is, mindig megtart Téged!”

A legsötétebb órán:

A legsötétebb órán kezdtem el imádkozni a rózsafüzért, a legsúlyosabb kísértések közepette. Amikor a lemélyebb szakadékban voltam, és a legtávolabb éreztem magamat Istentől. Nem túlzás, ha azt mondom: a rózsafüzér köldökzsinór, mentőöv és fegyver egyszerre. Valóban az egyik leghatékonyabb fegyver a gonosz kísértések ellen! Hogy miért?

Szűz Mária a kánai menyegzőn, amikor látja, hogy elfogyott a bor, anyai szeretetével és gondoskodásával fordul Jézushoz, és arra kéri, segítsen a helyzeten. Jézus először azt válaszolja neki: „Asszony, mi közöm ehhez? Még nem jött el az én órám.” (János 2:4) Mária azonban bízik abban, hogy Jézus segíteni fog, ezért a szolgáknak azt mondja: „Tegyétek meg, amit mond!” (János 2:5).

Jézus végül Mária kérésére cselekszik, és az első csodáját hajtja végre, amikor a vizet borrá változtatja.

Ez az esemény rávilágít Mária közbenjárói szerepére, anyai törődésére és Jézus iránti mély bizalmára, amely elősegíti Jézus nyilvános működésének kezdetét. A rózsafüzér titka ez: Mária közbenjárását kérem, Ő segít és cserébe mindig azt kéri Tőlem, tegyek meg mindent, amit Szent Fia mond. Mária mindig Jézusra mutat, Ő hozzá vezet, az egész lénye Jézusra irányul és erre tanít engem is. Egészen Jézusnak, Jézussal élni. Kicsinek lenni. A napi rózsafüzérjeimet a Szűzanya Szeplőtlen Szívének szándékaira mondom. Cserébe azt kértem Tőle, hogy minden kérésemért, minden ügyemben, minden problémámban, fájdalmas keresztemben járjon közben Szent Fiánál értem. A rózsafüzér titkaiban nap mint nap végigélhetem az evangéliumot. Szemlélem Jézus életét.

A rózsafüzér az életem része:

Két medjugorjei zarándoklat és a Pompei Rózsafüzér imádkozása tette a napom szerves részévé a rózsafüzér imádságot. Hosszú ideig ugyanis nem tudtam azonosulni a kötött, ismétlődő imádságokkal. A napi 3 teljes rózsafüzér 54 napon át egy szándékra azonban megértette velem, hogy a rózsafüzér imádkozása csak kívülről monoton és unalmas. Valójában titokzatos csodákat és hihetetlen lelki dinamizmust rejt magában. A kötött imák gyakran évszázadok, sőt évezredek óta használatban vannak, biztos kapaszkodót nyújtanak, különösen nehéz időkben, amikor a lelki mélypontokon, vagy az érzelmek súlya alatt nehezebb spontánul imádkoznom. Első hangzásra ellentmondásosnak tűnik, de valóban segít a lelki összpontosításban, abban, hogy elengedjem a világ zaját. Pál a Kolosszeieknek írt levélben azt írja: „Legyetek kitartók és éberek az imában meg a hálaadásban”.

Az állhatatos imaépítés a kulcsa az élő Istenkapcsolatnak.

A rendszeres imádság olyan, mint a lélegzetvétel, amely megtartja a lelket és kapcsolatban tartja az embert Istennel, túl az időn, érzelmeken és kihívásokon. A napi rózsafüzér ima tökéletesít bennünket az állhatatosságban! Az ismétlődő dolgok, bár újból és újból felbukkannak, a természetben soha nem ugyanazok. Az éjszaka és a nappal ritmikusan váltakozik, az évszakok minden évben ugyanúgy követik egymást, de közben a Teremtő csodálatos módon újítja meg a természetet, regenerálja ami megsérült, új életeket ad… Ilyen a rózsafüzér ima is ismétlődő tizedeivel. Nem változik soha, de közben engem megváltoztatott, sőt új életre hívott!

Szériafelszerelés:

A rózsafüzér az autóm tartozéka. De nem a visszapillantó tükrön lóg. Reggelente a munkahelyemre menet és a hazafele úton is egy teljes rózsafüzért imádkozom. Ha a férjemmel utazunk vidékre, vagy külföldre, akkor közösen imádkozzuk a kocsiban. De nem csak az autóm, a rózsafüzér az életem szériafelszerelése lett. A sajátom mellett mindig van nálam beimádkozott ajándékozható rózsafüzér is. Mindenhol osztogatom, ezért ha barátaim kérdezik, hogy mit hozzanak nekem, általában rózsafüzért kérek tőlük.”

A rózsafüzért imádkozó emberek lelki élményei között meglepő hasonlóságokat lehet megfigyelni. Földi-Kovács Andrea fenti tanúságtételében több párhuzamot is felfedeztem egy nemrég olvasott idézettel, mely Szent II. János Pál pápától származik. 2003 októberében a pompeji Rózsafüzér Királynője-szentélyben így határozta meg a rózsafüzér lényegét: „Mi is a rózsafüzér? Az evangélium esszenciája. Újra és újra Krisztus életének legfontosabb eseményeihez vezet minket. Azt mondhatnánk: a rózsafüzéren keresztül belélegezzük Krisztus misztériumát. A rózsafüzér a szemlélődés kiváltságos ösvénye, nem más, mint Mária útja.

Létezik-e, aki jobban ismeri és jobban szereti Krisztust Máriánál?”

Szűz Mária, Rózsafüzér Királynője, könyörögj érettünk!

Kissné Berta Rita

Borítókép - Fotó: Fotó: Hatvani Krisztián/Axioma
Lelkiség Tanúságtétel
hirdetés