A boldogságot sokféleképpen szokták ábrázolni, de leginkább egyfajta alapállapotként van leírva. Az alábbi írásomban egy újfajta megközelítést szeretnék bemutatni, amely egy hittanóra alatt fogalmazódott meg bennem.
Könnyen elképzelhető, hogy mire kimegy ez az írás, már aktualitását veszíti, hiszen gyorsan változik a helyzet az élet minden területén. Én mégis most fontosnak tartom megosztani tapasztalataimat és gondolataimat, hiszen a legutóbbi vasárnapon már szemmel láthatóan kevesebb ember volt a templomokban.
Az életben sokszor hirtelen váltakoznak jó és rossz időszakok, és könnyen esünk abba a hibába, hogy a rosszban megragadunk. Hosszúnak és gyötrelmesnek érezzük ezt, és olyannak tűnik mintha sosem lenne vége. Mégis mi segíthet ki egy rosszabb periódusból?
Sokszor halljuk ezt a mondatot, hogy a kereszténységbe bizony bele kell halnunk. Pontosan mit is jelent ez, és mennyire kell komolyan vennünk?
Ha már ilyen szépen felkelt a nap előttem, és halványan bevilágítja a szobát, akkor én miért ne kelhetnék fel, hogy magam is beragyogjak másokat? Nagy lendületet veszek, fejben már el is terveztem az indulást, az agyam kiadja a parancsot az izomzatnak felkelni, de… csak még öt perc…
Miért is szervez a Katolikus Egyház pár évente ilyen nagyszabású találkozókat? Egyáltalán honnan jött az ötlet? Mi adja a témáját? Ha kérdéseid voltak, akkor ebből a cikkből szerezhetsz több ismeretet!
Ideges vagyok. Meg lesz-e minden ajándék? Le tudom-e rendezni az ügyeimet a két ünnep közötti szünet előtt? Kibírom-e ez az állandó sötétséget, és hideg időt? Csak egy fontos kérdés nem jut eszembe. Hogy fog így megszületni szívemben Krisztus?
Modern világunkra nagyon jellemző, hogy sok dolog, aminek régen komoly jelentősége volt (hitvallás, család, házasság, identitás) mára sajnos elvesztette a jelentését nagy általánosságban. Ez pedig végső soron ahhoz vezet, hogy egyre több a kiégett emberi élet. Azonban találkozhatunk ilyenekkel a Szentírás lapjain is. Lássuk, ők hogyan birkóztak meg ezzel a problémával.
Régen nem látott botrányokról olvashattunk az elmúlt hetekben arról a helyzetről, ami most kialakult Ukrajnában. Azonban ennek most nem a háború az elsődleges oka, hanem a vallás.
Hajlamos vagyok olykor arra gondolni, hogy hát “olyan régen beszéltem már Istennel, csak megérdemelne már egy kis időt, hogy vele töltsek”. De vajon szüksége van-e Istennek arra, hogy beszélgessek vele?