Mit csinál egy görögkatolikus kispap húsvétkor?

Egy nagyon kedves ismerősömet megkérdeztem, hogy miről olvasna szívesen így Nagyhéten, közeledve a húsvéthoz. Azt válaszolta, hogy olyan keveset tud arról, hogy mi történik velünk, kispapokkal ilyenkor, ő igazán arra lenne kíváncsi. Meg kell, hogy valljam, ezt már többször is hallottam barátoktól, ismerősöktől. Megosztom hát a kedves olvasókkal, hogy mit is szoktunk ilyenkor csinálni.

Az embernek talán ez lenne az első gondolata: „Hát mégis mit? Szünetre hazamennek!” – ám ez nem egészen így van. Igaz szünet van a főiskolánkon, és ekkor más hallgatók valóban nagy szünetre mennek, mi viszont egy kis időre még bent maradunk a szemináriumban. Ugyanis, karácsonyhoz hasonlóan, ekkor is részt veszünk egy hosszabb lelkigyakorlaton, úgynevezett rekollekción. Egy meghívott atya minket is felkészít az ünnep méltóságteljes megünneplésére, ahogy ez más egyházközségeknél is szokott lenni. Én személy szerint mindenki figyelmébe ajánlom ezeket a lelkigyakorlatokat, ha még talán a saját közösségünkbe nincs is ilyen, azért járjunk utána, esetleg interneten. Annyi minden másra is szoktuk használni, használjuk hát bátran, hogy az ünnepre biztató tartalmakat is találhassunk!

Ez a lelkigyakorlat nálunk olyan másfél napos, mialatt teljes szilenciumot tartunk, azaz még egymással se beszélünk, hogy az elcsendesedésre is meg legyen az alkalom. Azonban még ezután a lelkigyakorlat után sem megyünk haza. Pedig az ember itt már gondolhatná, hogy olyan sok idő után legalább az ünnepekre hazaengednek minket. Ehelyett mindegyikünk a saját egyházmegyéjébe látogat el, hogy a püspökségen egymással és a főpásztorokkal készüljenek közösen az ünnep napjára. Még karácsonykor is. 

Hogy ennek mi az értelme? Egyrészt a szolgálatunkkal igyekszünk emelni a székesegyházi szertartások fényét, és hát nálunk, görögkatolikusoknál bizony vannak szertartások. Nem is kevés.  Nem is rövid. Gazdag liturgikus hagyományunk e szent napokra számtalan kibővített zsolozsmát és egyéb imádságokat tart fenn. Az egy (vagy több) külön írás feladata lenne, hogy mindegyiket bemutassa. Így, a teljesség igénye nélkül azért megjegyezném, hogy az egyik évben összeszámoltuk, hogy nagycsütörtöktől húsvétvasárnapig mennyi időt töltünk templomban. Nos, abból kijönne egy bő teljes nap (minden szolgálattal együtt közel 27 óra!).

hirdetés

Az átlag keresztény ilyenkor magába szállva talán megkérdezhetné: „Mégis hogyan lehet ennyi időt, kötött figyelemmel, és teljes jelenléttel eltölteni a templomban?”  Az én szerény véleményem szerint, ha az ember maga nem végzi, vagy kántorizálja, esetleg ministrálja végig ezeket a szertartásokat, akkor nagyon nehezen, szinte sehogy. Szinte lehetetlen napi 3-4, esetleg 5 órát feszült figyelemmel végigimádkozni egy szertartáson. De ez nem jelenti azt, hogy nem lehet egyre jobban törekedni arra, hogy az ember figyelme a tényleges jelenlétre, az imádságra koncentráljon. Persze, az ember elméje olykor elkalandozik, ez ellen nehéz, szinte nem is lehet felkészülni. Azonban hiszem, hogy olykor, a szövegeket olvasva, az igazi belső ima gyakorlásával, aprólékosan lehetséges. Ha megfogalmazódik bennünk akár egy olyan kérdés, hogy „vajon nekem is ennyi időt el kell töltenem a szent napokon a templomba?” – szerintem érdemes kipróbálni, hogy lehetőleg minél több nagyheti szertartáson vegyünk részt, ki-ki saját hagyománya szerint.

A szolgálatunk egészen húsvétvasárnapig, a püspöki Szent Liturgiáig tart. Mindezalatt persze nem csak a templomban vagyunk. Kórházakat szoktunk még látogatni, és minél több időt egymással is eltöltünk. De a legfőbb cél az, hogy ha majd az oltárnál szolgálva, mi is odaérünk a három szent naphoz, valamint a húsvéthoz, akkor már teljes odafigyeléssel és önátadással, csak az ünnepre koncentrálva tudjunk részt venni Krisztus urunk feltámadásán. Addig is biztasson téged, kedves olvasó, hogy ez alatt a 27 óra alatt talán érted is fogunk imádkozni. 

Kiss Máté

hirdetés