Blog

A pillanat, amikor rádöbbensz, hogy amúgy az egész a szeretetről szól

“Szeretteim, szeressük egymást, mert a szeretet Istentől van, és mindenki, aki szeret, Istentől való és ismeri Istent. Aki nem szeret, nem ismeri az Istent, mert az Isten szeretet. Isten szeretete abban nyilvánul meg bennünk, hogy Isten elküldte a világba egyszülött Fiát, hogy általa éljünk. A szeretet nem abban áll, hogy mi szeretjük Istent, hanem hogy ő szeret minket, és elküldte a Fiát bűneinkért engesztelésül.”
1Jn 4,7-10

Szeretet. Szeretet. Szeretet.

Annyiszor halljuk ezt a szót, egyházi téren szinte a csapból is ez folyik. Egy idő után esetleg már fel sem figyelünk rá. Pedig talán bele sem gondolunk, hogy egész vallásos életünknek konkrétan ez a gerince!

Sok barátom, ismerősöm között vannak gyakorló, templomba járó, mindennap imádkozó keresztények, és olyan, akik “csak” megkeresztelt emberek, azaz ún. nem gyakorló keresztények. Azonban sok esetben nem csak a Keresztség fölvétele a közös bennük. Tudják-e, hogy mi is a leglényegesebb a vallásosságban? Most egy pillanatra nézzünk mi is magunkba, de tényleg, hagyjuk abba az olvasást egy kicsit, és kérdezzük meg magunktól:

Mi az értelme a hitünknek?

Tudom, a szemfülesek már biztos rájöttek arra, mire akarom ezt kihegyezni, de most tényleg őszintén, mik azok a dolgok, amik eszünkbe jutnak? Mondjuk az ima. A templomba járás. A jó erkölcs. A társadalmi szolidaritás… Na kezd már valami derengeni. Ez mind fontos persze, sőt, elengedhetetlen. Azonban mind üres, pusztán csak praktika, gyakorlat, ha nincs, ami ennek erőt is adjon. 

Még mielőtt eljönne a “nagy leleplezés”, egy saját tapasztalatot szeretnék megosztani a kedves olvasókkal. Olyan 12-13 éves koromban volt egy kisebb megingásom a hitemmel kapcsolatban. Ugyan egyházi iskolába jártam, mégsem éreztem azt, hogy az a gyakorlat, mentalitás, lelkület, amibe bele akarnak nevelni, közel állna hozzám. Igen, pontosan ilyenkor jön a kamaszodás, a nagy lázadás időszaka, és én ekkor kérdőjeleztem meg a hitemet először. Egyébként egy nagyon banális okkal zökkentettem vissza magamat:

Nos, eddig amúgy még nem sok vizet zavart nekem a hit. Sőt, valahol még jól is esik tartozni valahova.

Hát ez volt az első nagy megingásom története. Nem is volt nagy kizökkenés, mégis ekkor tettem fel először a nagy kérdést: “Mi is az értelme?”

Később gimnáziumba szintén egyházi iskolába kerültem. Eljött a karácsonyi lelkigyakorlat ideje, melyet egy atya tartott az osztályomnak. Talán ekkor találkoztam először olyan kérdésekkel, amik mélyebben érintették a hitemet. Ki is az a Jézus? Isten ő valójában? Ki nekem a felebarátom? Bevallom, ezekbe ezelőtt nem is igazán gondoltam bele. Nyolc évig tanultam előtte hittant, de hogy ki a felebarát, vagy ki Jézus, mit jelent a Szentháromság, ezek valahogy elkerülték a figyelmemet. Hanem a legnagyobb rácsodálkozásom ezután történt velem. Egyszer csak váratlanul, az atya kérdezte tőlünk egy beszélgetés kellős közepette:

“De hát nem tudtátok, hogy az egész amúgy a szeretetről szól?”

Teljesen ledöbbentem ettől. Nem arról, hogy imádkozni kell, meg kedvesnek lenni az emberekkel, és kerülni a csúnya beszédet? Valahogy ekkor kezdett bennem összeállni egy kép, mint amikor a puzzle kis darabjai, amik egyenként nem ábrázolnak értelmeset, egy nagy képpé állnak össze. Tényleg! A Szeretethimnusz (“…ha szeretet nincs bennem, mit sem érek.” 1Kor 13,1-13); az Örömhír (“Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki benne hisz el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” Jn 3,16); az Aranyszabály (“Mindazt, amit szeretnétek, hogy megtegyenek nektek az emberek, tegyétek meg ti is nekik.” Mt 7,12). Hát akkor ez a lényeg.

Igen, egész pontosan a Szeretet a gerince az egész vallásosságunknak. Innentől kezdve máshogy kezdtem tekinteni a hitemre, és annak gyakorlására. Próbáltam minden gyakorlatomat a szeretet összefüggésében végezni, hogy azt ne üres kötelességtudatból csináljam, hanem isten- és emberszeretetből. Különben az előbb említett Szeretethimnusz mutatja be tételesen, hogy legyen bármekkora Istentől kapott hatalmunk, csakis akkor ér valamit, ha a Szeretet bennünk van. Szeressünk hát! Istent, egymást, és önmagunkat is. 

Kiss Máté

Támogasd Te is a 777 evangelizációját!

Ne feledd, a megosztással evangelizálhatsz!

Előző bejegyzés Következő bejegyzés

1 Komment

  • Válasz Filipánics Tibor 2018. 05. 10. 08:36

    “Isten szeretete abban nyilvánul meg bennünk, hogy Isten elküldte a világba egyszülött Fiát, hogy általa éljünk.” Majdnem,Isten szeretete abban nyilvánul meg,hogy hatalmat adott ahhoz,hogy azt tegyük amit szeretnénk.Ez a legnagyobb ajándék!! “mert az Isten szeretet” IS. Istent a szeretethez hasonlítjuk,mert ez az az érzés amit fel tudunk fogni.Ami talán jobb is,mert ha valóban éreznénk ki Ő,100 ember maradna a földön életbe.Sokkal több Ő ennél.Szeretet csak egy szeletkéje Istennek.Számunkra talán a legfontosabb,ezért hangsúlyozzuk nagyon.Azonban Isten annyival több ennél,hogy fel nem foghatjuk.