2017. 12. 19.

Ima veszteség idején

Világunk múlásának törvényei szerint, az Isten várásának legszeretetteljesebb ünnepkörében is történhetnek olyan dolgok, melyekkel ugyanúgy Hozzá kerülhetünk közelebb, csak épp nem úgy, ahogy mi azt elterveztük.  Egy ima, mikor az Isten másképp látta jónak.

Istenem…
Mit csináljak, ha tanácstalan vagyok?
Összezuhan körülöttem minden,
a világ elmosódik,
mintha kívülről szemlélném magamat is;
csak Te vagy állandóságom.
Köszönöm, hogy ismerhetlek.
Köszönöm, hogy vagy.
Hogy azért létezhetek, mert te azt akartad.

Veszteségemben a Te időtlenségedbe kapaszkodom.
Köszönöm, hogy mindennel, mi múlik a földön,
a Te végtelenségedhez kerülhetek közelebb.
Hogy rádöbbentesz, semmi nem áll meg színed előtt.
Ég és föld el is múlnak, Te nem, Istenem.
Egy lehelet vagyok, múló árnyék,
teremtett univerzumod végeláthatatlan csodájában.
Micsoda az ember Uram, mégis,
hogy tudsz felőle és gondod van rá?
Miért ez a felfoghatatlan szeretet,
amivel irántam vagy?
Miért ez a temérdek jó az életemben?
És miért a sok rossz?
Miért létezik egyáltalán bármi is?
Hogy szerethetsz minket annyira, hogy isteni nagyságodban
Te közénk gyere?
Hogy szolgáltathatod ki magad annyira, hogy egy falat kenyérben
légy köztünk?
Tudom, Uram, azért nem fogom föl ezt,
mert szívem jósága kisebb a legkisebbnél,
lelkem hite a mustármagnál.
Mégis, Uram, itt vagyok.
Jöttem, hogy ezt elmondjam neked.
Nem keresek értelmet érzelmeimben,
lelkem viharában ki sem látok magamból.
Bízom, hogy Te, aki a vesék és szívek vizsgálója vagy,
meglátod, amit én nem;
hogy kihallod lelkemből Lelked szavakba nem önthető sóhajtozását.
Mert én még azt sem tudom, hogyan kell helyesen imádkozni.

Ima
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás