Te már imádkoztál azért, hogy véget érjen a nagy szárazság? Ha nem, akkor bíztatunk rá, hiszen az imának valódi ereje van!

Te már imádkoztál azért, hogy véget érjen a nagy szárazság? Ha nem, akkor bíztatunk rá, hiszen az imának valódi ereje van!

Az olasz kapucinus szerzetes, Pietrelcinai Szent Pio atya hatalmas hódolattal vette magához az Oltáriszentséget és rendszerint a mise után hosszú hálaadásba fogott a kapott kegyelmekért. Kevés ember volt a földön, aki ennyire átélte volna Krisztus szenvedéseit a földön. Rengeteg embert kísért a mennyország felé, nagy gonddal gyóntatott naphosszat, hogy minél több lelket nyerjen meg Jézusnak! A következő imát a szent az áldozás után mondta el, amelyet akár mi is beépíthetünk az imáink közé!

Sok nő nagy vágya, hogy édesanya lehessen, ezáltal is építve Isten Országát. Vágynak rá, hogy legyen saját gyermekük, akit szerethetnek, taníthatnak… Ám találkozhatunk olyan történetekkel, ahol ez nem sikerül rögtön. Nőként – és természetesen férfiként is – nehéz ilyenkor végigjárni az utat a szülővé válásig, de Isten ezekben a pillanatokban is mellettünk áll! Íme egy ima és egy fiatal szent élete, aki a gyermekért küzdő édesanyák védőszentje is, és akinek hatására erőt kaphatnak a házaspárok, hogy kitartsanak a küzdelemben.

Gyakran a legjobb megoldás a problémáinkra a hálaadás. Még akkor is, ha nem érezzük éppen hálásnak magunkat, szomorúak és gondterheltek vagyunk. Ha direkt ellene megyünk a negatív érzéseinknek, elkezdjük sorolni, mi mindenért lehetünk mégis hálásak, végre más perspektívából tudjuk szemlélni a helyzetünket. Ez nem önbecsapás, hiszen végsősoron a nehézségekért is hálát adhatunk Istennek, tudva, hogy Ő mindenből jót hozhat ki. Ebben segít ez az ima is.

Reggelente, ha nincs sok időd imádkozni, akkor itt van ez a szép ima, amely Pio atyától maradt fenn. Így májusban, a Szűzanya hónapjában különösen is aktuális, hogy már a nap kezdetén égi Édesanyánknak és általa Jézusnak ajánljuk a napunkat.

Év elején XIV. Leó pápa minden hónapra megnevezte imaszándékait, melyekért mi is vele imádkozhatunk. A pápa imavilághálójához bárki csatlakozhat. Májusban azért imádkozunk, hogy legyen mindannyiunk számára élelem!

Egy kedves, a mindennapjaidba könnyedén beépíthető ima Szent Benedek tollából és szívéből.

Két szent szép imája, melyek segíthetnek személyesebb kapcsolatot kialakítanod Máriával.
