Futással az élet értékéről - egy fiatal apa kihívása – 777
Blog

Futással az élet értékéről – egy fiatal apa kihívása

24 éves vagyok, két éve házas. Ősszel megtudtam, hogy apa leszek! Fel se tudtam fogni hirtelen, mit is jelent ez, de éreztem, valamit tenni akarok. Már régen elhatároztam, hogy minden megszülető gyermekem előtt lefutok értük egy félmaratont. Nálam a futás fontos részét képezi az imaéletemnek, itt tudok mindent kizárni és Istenre figyelni, csak berakom a dicsőítést és megyek.

Kinéztem a versenyt és elkezdtem a felkészülést.

De akkor jött a hideg zuhany, a feleségem elkezdett vérezni. Elmentünk orvoshoz, aki közölte velünk a rossz hírt. Nem hogy baba nincs, a feleségemnek valószínűleg daganatos megbetegedése van, ami pont úgy nő, mint egy magzat, sőt hormonálisan is hasonló állapotot hoz létre. Hideg zuhanyként ért a hír.

Majd elkezdődött az elhúzódó kálvária. Váltakozva mondogatták az orvosok, hogy elvetélt baba vagy daganat lehet a háttérben. Mindkét lehetőség rossz volt. A feleségemet nagyon megviselte, sokat sírt. Én viszont bezárkóztam, lezártam minden érzelmemet, a fájdalom helyett arra koncentráltam, hogy erős támasza legyek. Minden felgyülemlő fájdalmat mélyre tuszkoltam, a feladatokra koncentráltam: munka, egyetem, kórházi teendők, feleségem ápolása. Végül eljött a műtét. Nekem kötelező gyakorlatom volt az egyetemen, aminek a vége előtt elkértem magam, hogy a műtét alatt ott lehessek mellette. Még mindig nem tudtuk biztosan, mi van a háttérben.

Csak annyit tudtam, hogy vagy a feleségem van veszélyben, vagy elveszítettünk egy babát.  Egyik lehetőség se tetszett, de erős akartam maradni a feleségemért.

A műtét után míg a feleségem még altatásban volt, beszéltem az orvossal, aki közölte: „Szerencsére valószínűleg egy elvetélt baba volt. De ez majd csak a szövettannal lesz biztos.”

„Szerencsére.” Értettem, mit akart mondani, de nekem inkább fájt. Tudtam, hogy Anna számára ez a rosszabb lehetőség.

Tehát hallgattam. Nem akartam neki elmondani addig, míg biztos nem lesz, pihenjen, hadd épüljön fel, majd akkor. A verseny a műtét hetében lett volna. Nem mentem el, inkább arra használtam a szabad napjaim, hogy vele legyek.
Anna csak a szövettan eredményével tudta meg két héttel később.
Elneveztük Gábrielnek. Angyal, az élet hírnöke.

Pár hónappal később egy misét is felajánlottunk érte. Amikor kimondták a nevét, Anna elkezdett sírni. Én is akartam, de nem bírtam áttörni a bennem lévő falat. Az elfojtott fájdalom szorongatott, de nem tudott kitörni. Bennem maradt. Nem akartam elfojtani a fájdalmam. Így nem tudok jó férj és majd apa lenni.

Másnap reggel futás előtt imádkoztam, és sok mindennel a fejemben indultam el. Az egyik 100 méteres sprint közben ahogy imádkoztam, előjött belőlem minden. Elkezdtem erősebben futni. Közben az egész belsőm üvöltött. Majd elhagytam a 100-at de csak sprinteltem tovább. Minden feljött az elmúlt félévből. Egyszerre sírtam, üvöltöttem, imádkoztam. Éreztem, hogy láncok szakadnak bennem, és közeledek a megkönnyebbülés felé.

Aztán egy képet láttam: Egy feliratos pólóban futok a félmaraton céljába. A pólón egy kereszt és egy felirat: Érted is futok!

Könnyes szemmel üvöltöttem fel, éreztem, hogy a fájdalom útjába állított gáton egy rés keletkezett.

Tudtam, mit kell tennem. Fel kell készülnöm Istennel a félmaratonra, mert mutatni akar nekem valamit. El akar vinni engem egy útra, amelyről nem hagyja, hogy ugyanaz az ember jöjjön vissza.

Összekészítettem tehát az utazáshoz a szükséges felszerelésem: A Bibliám, futócipőm, fülhallgatóm, dicsőítő zene, az imádság és a verseny időpontja.
Minden gyermekemnek ígértem egy félmaratont. Tehát neked is jár egy! Érted is futok!

Ma, 2017. augusztus 5-én éjszaka egy teljes maratont futok le Budapesten. Az első felét Gábrielért, a másodikat szeptemberben születő kisfiunkért.

Harmati Béla

Előző bejegyzés Következő bejegyzés

Még nem érkezett hozzászólás

Szólj hozzá