2017. 02. 06.

Hit és áltudomány – Jézus ufó?

A hit és a tudomány kapcsolatával már Herényi Márk Barnabás és Leelőssy Ádám is foglalkozott a 777-en, most a hit és az áltudományok kérdése merült fel egy olvasói levelünkben. 

Azzal a kérdéssel fordult hozzánk egy hívő fiatal, hogyan tudná elhessegetni egy kamaszként olvasott könyv gondolatait, amiben az író a Szentírásból kiragadott idézetekkel alátámasztja kijelentését, miszerint a világunk teremtése egy fejlettebb civilizáció műve, és Isten – mint olyan – nem létezik. Jézus is egy földönkívüli beavatott volt, akinek terjesztenie kellett a békét a Földön, de szavait nem a szeretet irányította. Azt is leszögezi, hogy a Jelenések Könyvében, illetve az Ószövetségben is számos prófétai könyvben leírt repülő tárgyak űrhajók.

Ha így összefoglalva olvassuk ezt a mesét, nem hiszem, hogy többet vált ki a hitükben erős keresztényekből egy kósza mosolynál, ám az áltudományos okfejtések fegyvertára csalóka, hiszen – ahogyan ez az elnevezés tökéletesen jellemzi – épp a tudományos következetességgel levezetett, logikusan strukturált gondolatmenet az, ami elfedi a mesét, a valóság leírásának megszokott eszközeivel tényként mutatja be azt.

hirdetés

A Bibliára egyébként is előszeretettel építenek ilyen fantazmagóriákat, hiszen a Könyv presztízse miatt az elméletük is nagyobb érdeklődésre tarthat számot.

Egyáltalán nem nehéz olyan igehelyeket találni, amik szó szerint nehezen értelmezhetőek, aztán egy merész magyarázatot kreálni hozzájuk. Az ilyen tévtanításokra általában jellemző, hogy egy-egy igét kiragadnak a kontextusából, illetve Isten Szavának az eredendő egységéből, majd úgy tesznek, mintha ezek a teljes Szentírásra vonatkozó igazságok lennének. Azt gondolom, nagyon nehéz a tudomány szavának mai társadalmunkban tapasztalt súlyát a helyén kezelnünk, bár egyáltalán nem lehetetlen. Az ilyen áltudományos elméletek ezen a tudományos tekintélyen akarnak élősködni.

Hívőként nyilván igyekszünk, hogy szívünk és elménk összhangban haladjon Isten felé, hiszen a gondolkodásra való képességünket is Tőle kaptuk.

Kulcsfontosságú, hogy Isten Igéjét, az Ő kinyilatkoztatását teljességében kell szemléljük, hogy hitünk részletek piszkálásával ne dőljön össze kártyavárként! Ha olvasmányaid közt ilyen és ehhez hasonló megdöbbentő teóriákkal találkozol, mindenképp légy őszinte magadhoz! Figyeld meg saját reakcióidat, ha a leghalványabb jelét is tapasztalod, hogy meggyőztek, ha ezek a gondolatok nem hagynak nyugodni, ne söpörd a szőnyeg alá a kérdést, fordulj olyanhoz, akinek adsz a szavára, aki előtted jár a hitben! Nem szégyen, ha vonzónak találsz egy regényes fantazmagóriát, ha mint mese, megragad valami, de ezt határozottan el kell választanunk a valódi hittől.

Különben akinek személyes kapcsolata van Istennel, tudja, hogy a valóság sokkal fantasztikusabb, mint bármi, amit ember képzelhet.

Kép: https://s-media-cache-ak0.pinimg.com

Ne feledd, a megosztással evangelizálhatsz!

Blog Kunszabó Anna
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás