Ugyanazt jelenti a sikeres, mint az áldott élet? A sikerekben gazdag életben a saját erőfeszítéseimmel érek el eredményeket, míg Isten áldásai az én elvégzett munkámat is messze felülmúlják. A TeSó blog egyik remek írását szemlézzük.

Ugyanazt jelenti a sikeres, mint az áldott élet? A sikerekben gazdag életben a saját erőfeszítéseimmel érek el eredményeket, míg Isten áldásai az én elvégzett munkámat is messze felülmúlják. A TeSó blog egyik remek írását szemlézzük.

A Várkonyi házaspár közel két évig várt arra, hogy örökbe fogadjon egy gyermeket, végül aztán ők találták meg Bendét, akit súlyos fejlődési rendellenessége ellenére szeretnének teljes értékű emberként nevelni. Az ő megható történetükről írt a delmagyar.hu, amelyet most szemlézünk.

Tudatosan vonult vissza a nyilvánosságtól Vecsei H. Miklós, aki saját egészsége érdekében drasztikus döntéseket hozott a karrierjéről. Egy év hallgatás után a Kultúra.hu számára adott interjút, melyben szóba került a böjt, a bizalom kérdése, és a jézusi út radikális szabadsága.

Pindroch Csaba színművésszel készített interjút az M5 „Ez itt a kérdés” műsora, amelyben a Valami Amerika szereplője nem csak a pályafutásáról, hanem az általa képviselt értékekről is beszélt. Pindroch úgy fogalmazott, hogy a színpadon szeretné a jót szolgálni – azaz Istent.

Böjte Csaba testvér nem csak arról ismert, hogy több ezer szegény sorsú gyermeken segít évtizedek óta Erdélyben, hanem pozitív gondolkodásáról, életfelfogásáról is. Ismét erről tett tanúbizonyságot a ferences szerzetes, aki az elmúlt napokban egyik prédikációjában arra hívta fel a figyelmet, hogy hinnünk kell benne: a dolgok jól alakulnak! Beszédének szerkesztett változatát publikáljuk.

Két pap, akik lelkileg építkezni tudtak a rettegett koronavírus által. Mint mondják, a kiszolgáltatottságban és tehetetlenségben csak egy biztos: Isten szeretete. A Duna TV Tanúságtevők című műsorát szemlézzük.

Juthatunk le olyan lelki mélységekbe, ahol Istenről, az igazságról, a szeretetről szerezhetünk tapasztalatot – vallja Csókay András idegsebész, aki orvosként és apaként is szembe kellett nézzen már a halállal és a szenvedéssel. A Duna TV Isten kezében című műsorát szemlézzük.

Ha te már lemondtál magadról és nem látod a kiutat a jelenlegi helyzetből, tudd, hogy Isten akkor sem mondott le rólad! Az Arrivera blog erről szóló remek írását szemlézzük.
