Bár az Istenben való bizalom kezdetben könnyűnek tűnhet, előfordulhat, hogy a nehéz életszakaszok próbára tesznek minket. A próba általában abból indul ki, hogy bízom-e Istenben az adott helyzetben, vagy sem?

Bár az Istenben való bizalom kezdetben könnyűnek tűnhet, előfordulhat, hogy a nehéz életszakaszok próbára tesznek minket. A próba általában abból indul ki, hogy bízom-e Istenben az adott helyzetben, vagy sem?

A paralimpián sokan úgy versenyeznek, hogy egész életükben együtt éltek testi fogyatékosságukkal, de vannak olyanok is, akik egy trauma következtében veszítették el végtagjukat. Szvitacs Alexa para-asztaliteniszező utóbbiak közé tartozik, azonban nagy kitartásáról tett tanúbizonyságot azzal, ahogy a kezdeti sokk után ma paralimpiai bronzérmet nyert.

Ismét hitéről tett tanúságot Pindroch Csaba színművész, aki ezúttal a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus hírnökeként beszélt az általa vallott értékekről.

Böjte Csaba élete nem volt mindig fenékig tejfel, a híres ferences szerzetes arcáról mégsem lehet letörölni a földöntúli örömöt. Csak egy pillanatra csuklott el a hangja a NEK podcastban elhangzott interjúban is, amikor felidézte azokat a csodákat, melyeket működése során élt át Istennek köszönhetően. Böjte Csaba ugyanakkor arra is buzdított mindenkit a beszélgetésben, hogy ne legyünk tétlenek, tegyük, amit Isten személyesen ránk bízott.

Egy kisfiú Jézushoz írt levelét, amely 82 éve, a második világháború elején íródott, nemrégiben találták meg Franciaországban egy bútor fiókjának legalján.

„A bátorság ragályos. Ha akad egy, aki bátran kiáll, a többiek gerince is kiegyenesedik” – mondta egyszer Billy Graham evangélista. A bátorság természetesen kockácazvállalással is jár: a sebezhetőséget és a kudarc lehetőségét is vállalnunk kell. De megéri, mert így leszünk egyre szilárdabbak, szabadabak. Révész Szilvi író gondolatait szemlézzük e téma kapcsán.

Egy pár, aki 40 éve boldog házasságban él, felfed néhány titkot, hogy segítsen másoknak a kérdés megválaszolásában: mégis hogyan lehetséges, hogy a szerelem valóban örökké tartson?

Kevin Cordón, olimpikon tollaslabdázó történelmet írhat Tokióban, ugyanis közel került ahhoz, hogy addig soha nem látott érmet vigyen haza Guatemalába. A története mégis azért érdekes, mert szokatlan körülmények között készült az ötkarikás játékokra.
