Szemle

A görögkatolikus pap mentette meg a sírásó életét

Majdnem tragédia történt a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Encs településen egy temetés közben. Ugyanis az egyik sírásó rosszul lett, azonban a szertartást vezető görögkatolikus pap, Bárány Péter időben segített az idős férfin, így megmentette az életét, számolt be róla a Metropol.

Böszörményi András eredetileg nem lett volna jelen egy szintén falubéli 80 éves asszony temetésén, azonban mivel az unokatestvérének a férje, a helyi temetkezési vállalkozó mondta, hogy nem biztos, hogy meglesz a négy sírásó, elvállalta a munkát, pedig manapság már csak alkalmanként végzi ezt a hivatását.

„Szokás, hogy a temetés befejezésekor körbeálljuk a sírt, és fejet hajtunk a halott előtt. Ez megtörtént. Már éppen elvonultunk volna, hogy a gyászolókat magukra hagyjuk, amikor Bandi hirte­len rosszul lett, és elesett. A fejét beverte a járdaszegélybe. Mindannyian nagyon megijedtünk” – mesélte Béres László vállalkozó, akinek fia azonnal tárcsázta a segélyhívó számot.

Rögtön oldalára fordították, de a pulzusát már alig érezték. Ekkor lépett közbe a szertartást vezető Bárány Péter, piricsei parókus; gyorsan levette a liturgikus ruhát és megkezdte a szívmasszázst.

„Részben katonai családból származom, ezért vannak elsősegélynyújtási ismereteim.

Tudtam, hogy a megfelelő eredményhez Michael Jackson egyik híres dalának ritmusát kell a szívmasszázs során alkalmaznom”

– árulta el a Borsnak a görögkatolikus pap, aki úgy tartja, hogy a sikeres életmentés Isten segítségének köszönhető. Hozzátette, hogy a beavatkozás során csak magában imádkozott.

Később kiderült, hogy András erei sajnos nagyon rossz állapotban vannak Andrásnak az erei, és vélhetően nem kerülheti el a szívműtétet. A mentősök megjegyezték, hogy amennyiben elmarad a gyors beavatkozás, elveszítette volna az életét, amelyet így annak is köszönhet, hogy elvállalta a temetésen ezt a munkát.

Forrás: Metropol

Borítókép - Fotó: Wisconsinart | Dreamstime.com
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás