Amikor évről évre mindennap együtt élsz valakivel, nehéz elkerülni a konfliktusokat. De nem is kell! A kulcs a mindennapi megbocsátásban rejlik, ez pedig szorosan kötődik a bűneink, hibáink beismeréséhez.

Amikor évről évre mindennap együtt élsz valakivel, nehéz elkerülni a konfliktusokat. De nem is kell! A kulcs a mindennapi megbocsátásban rejlik, ez pedig szorosan kötődik a bűneink, hibáink beismeréséhez.

Hogyan, milyen gondolatokkal érdemes imádkozni a Miatyánkot, vagy bármilyen más imát? Cseri Kálmán református lelkipásztor gondolatébresztő sorai Istenről és az Ő megszólításáról.

Ahogy egy átlagos keresztény ember hétköznapi életében, úgy az én életemben is általános téma az, hogy milyen a kapcsolatom Istennel. Egy-egy problémával szembesülve sokszor ez a kérdés és a megoldás is egyszerre: hogy állok az Úrral, milyen a kapcsolatom Vele? Távol vagyok Tőle, vagy közel? Gondolok Rá, beszélek Vele? A TeSó blog egy igencsak felemelő írását szemlézzük.

Érdemes megfigyelni a belső, magunkkal folytatott párbeszédet, mert sokszor azt szűrhetjük ki belőle, hogy nem tartjuk magunkat elégnek és a hitetlenségünk is innen indul ki. Istennel azonban változtathatunk ezeken a belső monológokon!

2021 augusztusában megjelent egy Netflixes film, a Pray away (Istennel a vágy ellen), ami egy olyan keresztény szervezetet mutat be, melynek célja a homoszexuális irányultság megváltoztatása. A filmben a közösség több korábbi vezetője is vall arról, hogy az azonos neműek iránt érzett vágyuk valójában sosem múlt el, és hogy ma már bánják, hogy népszerűsítették azt a gondolatot, miszerint a szexuális irányultság megváltoztatható. Mit gondoljunk keresztényként erről a filmről, illetve a hasonló terápiákról? A Shoeshine interjút készített egy névtelenséget kérő pszichológussal, aki beszélt a film pozitívumairól és hiányosságairól, a terápiás lehetőségekről és korlátokról, valamint az Egyház és a keresztények feladatáról. Az interjú legérdekesebb kérdéseit és válaszait szemlézzük.

Felrobbantotta a közösségi médiát egy titokzatos fénykép, melyen a pápa éppen kilép egy római lemezbolt ajtaján – írja a Catholic News Agency. Vajon mit vásárolhatott? – találgatták a kommentelők.

Rengeteg ember a környezetemben irtó nehéz helyzetben van és sokan küszködnek. Én is. Ki a családdal, ki a szerettének az elvesztésével, a magánnyal, szerelmi csalódással, családi konfliktusokkal, házastársi elhidegüléssel. Fel se lehet sorolni. Hogyan tudsz Istenben bízni és hálát adni akkor is, amikor úgy érzed, nincs semmi, amiért hálát adhatnál? Az Arrivera blog írását szemlézzük.

Sokan tartanak év eleji böjtöt, nem véletlenül: ez remek lehetőség arra, hogy keressük Isten akaratát az új esztendőnkre és közben lelkileg is megtisztuljunk. A TeSó blog egyik remek írását szemlézzük, Olasz Tímea tollából.
