Éveken át kudarcok szegélyezték Horváth Gergely rádiós műsorvezető életét, mígnem 33 éves korában hatalmasat fordult vele a világ: megtért, és egy református közösségben lelt otthonra. Gergő, akit egykor a Petőfi Rádió főszerkesztőjeként, vagy épp a Klasszik Rádió reggeli műsorvezetőjeként is megismerhetett a közönség, egy eddig csak kevesek által ismert arcát mutatta meg a kamerák előtt.
„Én felnőtt megtérő vagyok, 33 éves koromban történt a fordulat az életemben” – mesélt a megtéréséről Horváth Gergely rádiós műsorvezető. Egész addigi életében azt kereste, hogyan éljen helyesen, de a sok sikertelen próbálkozás után úgy érezte, totális zsákutcában van. „Feltettem azt a kérdést, hogy mi van akkor, ha amit a Biblia ír, az igaz? Abban a pillanatban, hogy ezt így kezdtem el olvasni, beütött a jóság” – írta le élményét a műsorvezető. Egy Ady-műhöz, Az Úr ékezése című vershez hasonlította az Istennel való találkozását: „Mikor elhagytak,/Mikor a lelkem roskadozva vittem,/ Csöndesen és váratlanul/ Átölelt az Isten.”
„Kizuhant belőlem az eddigi életemnek minden olyan salakja, amelyről nem is tudtam, hogy salak. Egyszerre volt rettentő és elmondhatatlanul katartikus pillanat” – fogalmazott Horváth Gergely. Szerinte a hit egyik legfontosabb gyümölcse, hogy a nehéz élethelyzetekben, amelyek azóta érték, másképp van jelen: már tudja, hogy nincs egyedül.
„Isten ezekben velem van, jelen van: a világmindenség legnagyobb ereje áll mellettem.”
Jézus egyik legnagyszerűbb tulajdonsága, hogy megtartó: ez a hétköznapok legfontosabb része. Döntési helyzetekben erőt kapsz, olyan helyzetekben pedig, ahol semmi remény nincs, valahogy mégis nyílik egy út, egy láthatatlan kapu.
„Az ember életében áldás, mikor megtapasztalja azt, amit a tékozló fiú a vályúnál, hogy tényleg nincs tovább. Az, hogy nekem van tovább, az kegyelem. Isten megadta, hogy úgy lássam a világot, amilyen Benne, Vele. Utána egy református közösségben találtam otthonra” – zárta történetét Horváth Gergely.
1 Komment
Olyan felemelő és egyben megrendítő felfedezni mások sorsában, amit az ember maga is megélt. 🙏