A Chosen című sorozatban Péter apostol feleségét, Edent alakító színésznő, Lara Silva arról mesélt, hogyan változtatta meg az életét a szerep és a Jézusba vetett hite.

A Chosen című sorozatban Péter apostol feleségét, Edent alakító színésznő, Lara Silva arról mesélt, hogyan változtatta meg az életét a szerep és a Jézusba vetett hite.

Hogyan tudunk a mai félelemeinken túllépni és jelen lenni az ünnepben? Mi a különbség a küldetés és a hivatás között? Hogyan tud szólni hozzánk Isten, ha elcsüggedünk? Csókay András idegsebész, Ákos énekes, dalszerző és Lackfi János író-költő adventi gondolatai – a Bizony, Isten YouTube-csatorna rövid videójából gyűjtöttünk.

„Tudom és érzem, hogy Krisztus vigasztalására szorulok ebben az adventben. Már csak meg kell engedjem neki, hogy közel lépjen hozzám.” Ha Te is vágysz Isten vigasztalására ebben az időszakban, akkor a TeSó blog írása neked is szól!

Az életöröm megélésének egyik legfontosabb része, hogy jelen legyünk egymás és Isten számára, hogy megéljük az örömöket, de ugyanígy az életünk töviseit is. Erről beszélt Horváth Árpád jezsuita atya, a Jézus Szíve Jezsuita Templom igazgatója a Montserrat vlog legújabb adásában.

„Mi kell a reményhez azokban a percekben, napokon, hetekben, amikor minden reménytelennek tűnik, fogytán a türelem, az esélyek is gyengülnek? Mi kell a reményhez, amikor épp azzal szembesül az ember, hogy az utolsó emberi esély is szertefoszlott? Amikor már olyan régóta nincs pozitív változás, hogy a reménykedés ostobaságnak látszik inkább?” Révész Szilvi író bejegyzését szemlézzük.

„Hamarosan egy születésnapot ünneplünk, és óhatatlanul eszünkbe fog jutni az Ünnepelt élete, és értünk adott vére is. Számos, örökül hagyott ajándéka mellett a béke és biztonság földje az, amire most különösen is vágyik a világunk.” A TeSó blog írását szemlézzük, Nigriny-Demeter Adrienn tollából.

Igó Éva színésznő volt Zoltán Áron vendége a VerShaker nevet viselő előadás-sorozatban. Ezen beszélgetések során egy-egy művész szűrőjén keresztül nézhetünk rá egy költő életére, kiválasztott versére, beleszőve a beszélgetésbe a színész saját élményeit.

Mindannyian szomjazunk a szabadságra. Lényünk legmélyéből vágyunk arra, hogy szabadok legyünk. De a szívünk, lelkünk valódi szabadságát egyedül Jézus tudja megadni.
