2022. 12. 14.

Adventi gondolatok – Csókay András, Ákos, Lackfi János

Hogyan tudunk a mai félelemeinken túllépni és jelen lenni az ünnepben? Mi a különbség a küldetés és a hivatás között?  Hogyan tud szólni hozzánk Isten, ha elcsüggedünk? Csókay András idegsebész, Ákos énekes, dalszerző és Lackfi János író-költő adventi gondolatai – a Bizony, Isten YouTube-csatorna rövid videójából gyűjtöttünk.

Csókay András

Olyan időket élünk, hogy sokakban félelemmel teli várakozás van, a betlehemi gyermeknek a születése viszont ezt mindig egy örömteli várakozássá változtatja. Amíg megpróbálunk emberi, földi dolgokban bízni, azt látjuk, hogy kiszalad valahogy a lábunk alól a talaj, elvesztjük ezt a bizalmat. Viszont nekünk van valakink, az Úr Jézus, aki Betlehemben megszületett, aki út, igazság és élet. Jézus emberként néha félt, például a Gecsemáné-kertben félt. De mit mondott? Mindezek ellenére ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem ahogy Te. Mit mondott a kereszten, ahol szintén félt? Azt mondta, „Atyám, kezedbe ajánlom lelkemet”, és egyből kiszabadult a földi félelmeiből. Ebben kell valahogy Őt követnünk.

Ákos

Van két szó, amit már vagy nem használunk, vagy csak negatív jelentéstartalommal. A két szó az a hivatás és a küldetés. Érdemes a szavainkat megmenteni, és megpróbálni az eredeti jelentéseket visszaadni, vagy legalábbis a helyükön használni őket. A hivatás az, amikor a Jóisten, a Teremtő magához közel hív, hogy a közelében tegye az ember a dolgát, amire hivatva van, amiért az életbe hívta őt ez az erő. A küldetés tűnik keményebbnek egy kicsit: mikor Isten távol küldi magától, hogy olyan helyeken, vidékeken, kietlen pusztaságokban is képviselje Őt, ahol képviselni kell.

Minden élő ember arra a bizonyosságra vár, hogy valaki őt feltétel nélkül szereti. És ami még ennél is fontosabb, hogy valakit ő feltétel nélkül szerethet. Ez a várakozásnak a nagy reménye, hogy az, aki feltétel nélkül szeret engem személyesen, az megérkezik.

Lackfi János

Egy nagycsalád élete mindig hasonlít egy cirkuszi mutatványra. Bonyolult koreográfia, és mindig zuhan valaki, csak lényeg, hogy legyen mindig egy kéz, ami elkapja.

Eladtuk a kicsi házunkat, és vettünk egy üres telket, beköltöztünk egy méregdrága albérletbe, esőben, teljesen bőrig voltunk ázva, másnap iskola, azt sem tudtuk, mi hol van. Én lerogytam a teraszunkon, mert úgy éreztem, hogy elszúrtuk az egész életünket. Akkor nyílt az ajtó, és kijött akkor 8 éves Ágnes lányom, azt mondta, hogy „apa, szeretlek”, adott egy puszit. Ebben a pillanatban ez volt az a kéz – az a nem legerősebbnek gondolt kéz –, amely engem föllendített, és elindultam az emberré válás útján.

Pontosan ez az erősorrend ilyen megfordulása az, amit hoz a karácsony, és amire várakozunk, hogy az igazán fontos erőterek kezdjenek el végre működni akkor is, hogyha Isten titokzatosan cselekszik. A színfalak mögött, búvópatakként, a dolgok mélyén az igazán fontos dolgok – azok az Ő történelme.

Borítókép - Fotó: Mario Ondris | Dreamstime.com
Szemle
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás