2022. 12. 13.

Kapunk vigasztalást!

„Tudom és érzem, hogy Krisztus vigasztalására szorulok ebben az adventben. Már csak meg kell engedjem neki, hogy közel lépjen hozzám.” Ha Te is vágysz Isten vigasztalására ebben az időszakban, akkor a TeSó blog írása neked is szól!

„Maga pedig a mi Urunk Jézus Krisztus és Isten, a mi Atyánk, aki szeretett minket, és kegyelméből örök vigasztalással és jó reménységgel ajándékozott meg, vigasztalja meg a ti szíveteket, és erősítsen meg titeket minden jó cselekedetben és beszédben.” (2Thessz 2,16–17)

Amikor eszembe jut a szenteste és az egész karácsonyi időszak, egy varázslatos kép elevenedik meg előttem. Egy hangulatosan megvilágított szobát képzelek magam elé, egy gazdagon megterített asztalt, gyerekkacajt, ünneplő családot, a másik szobában pedig ott világítanak a karácsonyfa csillogó fényei. 

Igen, én is tudom, hogy eléggé túlszíneztem a képet. A karácsony nem egy képeslapból kivágott idilli pillanat. Egészen tisztában vagyok vele, többek között azért is, mert évek óta egy rohanó nagyvárosban élek. A rohanó nagyvárosomban pedig megannyi kultúra és élethelyzet találkozik egymással. Félek belegondolni, hogy a közvetlen munkakörnyezetemben hányan lesznek például, akik egyedül töltik az ünnepeket, vagy ami még rosszabb, talán tudomást sem vesznek róluk.

Ezt a komor képet a végtelenségig tudnám fokozni. De tudom, hogy a karácsonnyal járó realitás tőled sem állhat távol. Hiszen te is látod, neked is lehet egy rohanó közeged, sőt megtörténhet, hogy ebben az ünnepi időszakban éppen te vagy az a bizonyos valaki, aki végig akarja rohanni az ünnepkört. Talán mert túl fájdalmas,

hirdetés

talán mert túl sok emlékezéssel, túl sok könnyel jár.

„Áldott az Isten, a mi Urunk Jézus Krisztus Atyja, az irgalom Atyja és minden vigasztalás Istene, aki megvigasztal minket minden nyomorúságunkban, hogy mi is megvigasztalhassunk másokat minden nyomorúságban, azzal a vigasztalással, amellyel az Isten vigasztal minket.” (2Kor 1,3–4)

De a Vigasztaló sosem kérte, hogy ünnepi pátoszban teljen a karácsony.

Az Atya, aki örök szeretettel szeretett igenis tisztában van az életünk valóságával.

Belelát a mindennapjainkba, a rohanásunkba, a magányunkba, a gyászunkba, a közönynek álcázott haragunkba. Éppen ebbe a valóságunkba küldte el a Vigasztalót.

Tudom és érzem, hogy Krisztus vigasztalására szorulok ebben az adventben. Már csak meg kell engedjem neki, hogy közel lépjen hozzám. S ha megengedem, hogy valóban megvigasztaljon, akkor talán én is odaléphetek azokhoz, akiknek ez a karácsony különös kihívásokkal teli időszaknak ígérkezik.

Marofejeva Nelli

Forrás: TeSó blog 

Borítókép - Fotó: Maximus117 | Dreamstime.com
Szemle
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás