Igó Éva színésznő volt Zoltán Áron vendége a VerShaker nevet viselő előadás-sorozatban. Ezen beszélgetések során egy-egy művész szűrőjén keresztül nézhetünk rá egy költő életére, kiválasztott versére, beleszőve a beszélgetésbe a színész saját élményeit.
„Önmagában vers nem létezik. A vers csak és kizárólag a befogadó szűrőjén, személyiségén, helyzetén, állapotán, előítéletén, utóítéletén átszűrve létezik, mintegy koktélként” – vezette fel a beszélgetést Zoltán Áron, a VerShaker előadás-sorozat házigazdája, aki a csömöri református templomban beszélgetett Igó Éva Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művésszel. A mostani beszélgetésben Nemes Nagy Ágnes Istenről című versének mélyebb elemzésén keresztül osztotta meg felfedezéseit Igó Éva a költő művészete kapcsán, de előtte még Nemes Nagy Ágnes életének kiemelkedő pontjairól, a háborúban megélt nehézségeiről, elvesztett szeretteiről is szót ejtettek, a színésznő pedig hivatásának útjáról, a színészetre való rátalálásáról mesélt a hallgatóságnak.
Nemes Nagy Ágnes: Istenről
hirdetésHiánybetegségeink legnagyobbika
Lásd be Uram, így nem lehet. Így nem lehet teremteni.
Ilyen tojáshéj-Földet helyezni az űrbe, ilyen tojáshéjéletet
a Földre, és abba – felfoghatatlan büntetésként – tudatot.
Ez túl kevés, ez túl sok. Ez mértéktévesztés, Uram.
Mért kívánod, hogy két tenyérrel átfogható gyerekjáték-
koponyánkba egy univerzumot gyömöszöljünk? Vagy úgy
teszel velünk, mint a tölgy makkjával, amelybe egy teljes tölgyfát gyömöszöltél?
Nem bánnék soha úgy a kutyámmal, mint Te velem.
Léted nem tudományos, hanem erkölcsi képtelenség. Ilyen világ
teremtőjeként létedet feltételezni: blaszfémia.
Legalább ne tettél volna annyi csalogatót a csapdába. Ne
csináltál volna felhőt, hálát, aranyfejet az őszi akácnak. Ne
ismernénk a vékony, zöldes, édes-édes ízt: a létét.
Irtózatos a Te édes lépvessződ, Uram!
Tudod te, milyen a vércukorszint süllyedése? Tudod te,
milyen a leukoplákia halvány kicsi foltja növőben? Tudod
te, milyen a félelem? A testi kín? A becstelenség?
Tudod-e, hány wattos fényerővel tündöklik a gyilkos?
Úsztál folyóban? Ettél citromalmát? Fogtál-e körzőt, téglát,
cédulát? Van körmöd? Élő fára vésni véle, kriksz-
krakszokat hámló platánra, míg megy odafönt, megy-megy
a délután? Van odaföntöd? Van neked fölötted?
Egy szót se szóltam.
Fotó: Nemes Nagy Ágnes (Forrás: Fortepan / Hunyady József)
Igó Éva őszintén kifejtette véleményét és első benyomását a versről. „Először azt hittem, hogy ez a vers istenkáromlás. Így nem lehet Istent megszólítani! De aztán ott van az utolsó mondat: egy szót se szóltam.” A színésznő szerint ez a sor hozza meg a fordulatot, s válik ezáltal a vers szókimondó imává. „Ha nem őszintén szóltam Istenhez, akkor mit ér az az ima? Ha imádkozom, akkor azt kell elmondom, amit érzek, amit gondolok. És ha azt gondolom, hogy a tudat büntetés, átok, hiszen a tudatban ott van a halál, a háború is, nemcsak a gyönyörűség, akkor azt is ki kell fejeznem.”
A két színész arra is kitért, vajon miért lehet büntetés a tudat, és vajon pontosan mire utal a versben a mértéktévesztés? „Mintha azt akarná mondani a költő: adtál nekünk Istenünk valamit, amit mi nem teljesen értünk, és nem mindig használunk helyesen. Nem tanítottál meg minket arra, hogy hogyan használhatnánk jól, hogy hogyan lehetnénk mi magunk egyszerűek és jók.”
Bár Nemes Nagy Ágnesnek nem született gyermeke, örömmel írt kicsiknek szánt verseket.
„A költő egyszer azt mondta, hogy azt szeretné, ha a gyerekek önmagukat tudnák felemelni. Olyan verseket írt, melyek segítenek abban, hogy önmagadat tudd felemelni.”
Igó Éva ezen gondolatok kapcsán egy történetet is elmesélt, mikor a költő egy óvodába látogatott el, ahol a gyerekek sorra kérték, hogy emelje fel őket, egy idő után azonban elfogyott az ereje, ekkor fogalmazódott meg benne a fenti vágy.
Nemes Nagy Ágnes az utolsó előtti versszakban ír a testi kínokról, fájdalmakról, melyeket nem tud elfogadni, lázongást vált ki belőle. „Melyikünknek nincs nehézsége, betegsége? Miközben segítek a beteg barátnőmnek, haragszom az életre. Kikérem magamnak, hogy valakivel ezt tegye…na de ki? Tessék nekem erre válaszolni! Ilyenkor kezdünk beszélgetni Istennel” – fejtette ki a Jászai Mari-díjas színésznő.
„Az Isten utáni vágy mindig megvolt benne. Az változó, hogy hogyan próbálta Vele felvenni a kapcsolatot. Az első két verseskötetre (Kettős világban, Szárazvillám) még inkább a perlekedő istenes versek jelenléte jellemző (A szabadsághoz, Patak stb.): számon kéri Rajta, hogy miért engedte meg a szenvedést, a háborút. Nem is tudta Neki megbocsátani sem a közéleti, sem a magánéleti traumákat… A következő, Napforduló című kötetben már nincsenek is olyan versek, ahol megszólítaná Istent. […] Van aztán egy kései, életében már nem publikált verse, az Istenről: egy prózavers, amit élete végén írt, már nagybetegen. Ez a korai, perlekedő istenkapcsolatát idézi” – ezt már Hernádi Mária teológus, irodalomtörténész mesélte el Nemes Nagy Ágnesről az Új Város Online-nak adott interjújában, melyben az is kiderül, hogy a költő református felmenőkkel rendelkezett.
Zoltán Áron és Igó Éva őszinte, mély beszélgetése a színésznő gondolatával zárult; véleménye szerint
Nemes Nagy Ágnes minden kétellyel, megkérdőjelezéssel, hitetlenkedéssel együtt „végtelen kíváncsi ember volt, akinek élete a fényről szólt”.
Ha szívesen meghallgatnád a színésznő szavalásában az Istenről című verset, a videó 7. percétől megteheted!
hirdetés
Még nem érkezett hozzászólás