„Úgy éreztem, nincs értelme folytatni, inkább feladom” – Covidon átesett papok tanúságtétele

Két pap, akik lelkileg építkezni tudtak a rettegett koronavírus által. Mint mondják, a kiszolgáltatottságban és tehetetlenségben csak egy biztos: Isten szeretete. A Duna TV Tanúságtevők című műsorát szemlézzük.

„Ki szakíthatna ki minket Isten szeretetéből? A Covid? A betegség, a halál? Semmi!”– így nyilatkozott Barsi Balázs ferences szerzetes, aki nemrég átesett a koronavíruson. „Amikor még a hírekben hallottam, nem értem rá különösképpen aggódni magamért, elfoglalt az ima a betegekért, a gyászolókért.”

„Fel voltam készülve arra is, hogy Isten magához hív a földi életből, de nem volt bennem félelem vagy pánik” – mesélte Kopasz István plébános. „Kész voltam arra, hogy elfogadjam Isten akaratát” – tette hozzá.

Barsi Balázs a betegsége kezdetére így emlékszik vissza: „Először azt hittem, csak megfáztam, de aztán több egymás utáni napon is magas lázam volt. Egy szerzetestársam figyelmeztetett, hogy ez koronavírus lehet, azonnal menjek kórházba. Így is tettem, de nem ijedtem meg, valahogy nyugalom fogott el.” A ferences szerzetes szerint a kórházi magány is azért kellett, hogy átélhesse: Isten ilyenkor sem hagy el minket. „A legutolsó magányos szobában is valamiképpen jelen van Isten. Ő a teremtőnk, persze, hogy nem feledkezik meg rólunk!”

Az őt kezelő orvosról azt mondta: látszott, hogy teljes szívvel végzi a munkáját, holott az egészségügyben dolgozók igencsak túl vannak terhelve ebben az időben. „Egyik éjszaka félálomban voltam, valaki bejött és a helyére tette a kiesett oxigéncsövet az orromba. Ez nem orvosi teendő, ő mégis megtette. Ez a gondosság, ez a pici kis jel, ahogy megérintett, felejthetetlen” – mesélte. 

hirdetés

Kopasz István szintén magas lázzal és tüdőgyulladással került kórházba, több napig lélegeztetőgépen volt. „Azokban a hetekben, amíg kórházban voltam, az általános papságomat éltem, amelyre mind meg vagyunk hívva: szeretni az embereket.”

A káplánnak volt egy nehezebb időszaka is bent, amikor több napig mély depresszióba esett. „Úgy éreztem, nincs értelme küzdeni, inkább feladom. De aztán eszembe jutott, hogy Jézus sem a csodáival vagy a bölcs beszédeivel váltott meg minket, hanem a néma szenvedésével. Ez volt nála a szeretet csúcsa. Rájöttem, hogy ebben is velem van.” Állítja: a depresszió páncélját az a szeretet is feltörte, amit a testvéreitől, barátaitól kapott. „Akkor volt a születésnapom és sokan küldtek jókívánságokat, ajándékokat. Eljutottam oda, hogy segítséget kértem: imádkozzanak értem.”

„Az utóbbi időben beengedtem néhány kompromisszumot az életembe, és Isten adott a betegség által egy lehetőséget, hogy radikálisabban neki szenteljem az életem, hogy még inkább a hivatásomnak éljek” – foglalta össze Kopasz István.

Barsi Balázs atya azt mondta, újra megtanulta: az élet kegyelem, de feladat is. „Nem tudjuk megmondani, miért kaptuk a Covidot, hiszen Isten nem olya, aki büntet. De azt sem lehet mondani, hogy az emberiség nincs fejbevágva, hogy kicsit gondolkodjon, mit tanulhatunk belőle. El kell fogadni, hogy a Szeretet teremtményei vagyunk, hogy Ő akart minket – ha ezt felismerjük, a problémák még léteznek ugyan, de elhalványulnak. Mint amikor a szerelmesek számára csak a másik létezik.” 

A teljes adás megtekinthető a Médiaklikk oldalán. 

hirdetés