Valódi a védelmünk – Egy koronavírus-túlélő feljegyzései

Ahogy egyre több és több ember van beoltva a koronavírus ellen, talán elkezdett pislákolni a fény az alagút végén, de még most is szükségünk van jó  adag reményre és bátorításra. Az Igaidők Magazin hétről hétre Covidon átesett emberek tanúságtételeit szedi csokorba, ebből szemlézünk most egyet. 

Nagyon hálás vagyok, hogy beszámolhatok arról, hogy Isten hogyan vezetett bennünket az elmúlt egy évben, és hogyan tapasztalhattuk meg az ő szeretetét és kegyelmét az életünkben.

A szeptemberi kezdés az iskolában egyrészt örömmel töltött el: újra közösségben lehettünk, találkozhattunk a gyerekekkel. Másfelől egyfajta kockázatot is jelentett, hiszen az épületben napi szinten általában négyszáz gyerek és közel ötven pedagógus mozog együtt.

Nem gondoltam abba bele, mi lenne, ha esetleg mi is elkapnánk a vírust.

Valahogy ez nem volt bennem. Ezért elég váratlanul ért egy esemény. Egy novemberi napon örömmel siettem ki az iskolából, mert hamarabb mehettem el a kislányomért. Azonban a parkolóban a gyerekek figyelmezettek:

hirdetés

– Eszter néni, a Józsi bácsi rosszul van!

Odasietem az idősebb kollégához, aki valóban összecsuklott és rosszul volt. Próbáltam neki minél hamarabb segítséget nyújtani: mentőket hívni, visszakísérni az iskolába, és várni a mentők érkezéséig. Majd az esti órákban arról értesültünk, hogy rosszullétét a koronavírus okozta.

A következő napon már én sem mentem dolgozni, és engem is teszteltek. Hamarosan meg is érkezett a teszt eredménye: pozitív lett. Eléggé meglepődtem ezen, és kicsit le is dermedtem. Azt gondoltam, most van az ideje annak, hogy az Úr Jézushoz forduljak. Imádkoznom kell, mert ő az, akihez ebben a helyzetben fordulhatok. Jó volt megtapasztalni, hogy békességet adott: egész egyszerűen levette ezt a hatalmas súlyt a vállamról, hogy akkor most betegek vagyunk, és hogy ez most milyen nehéz.

Ezzel együtt elkezdtek jelentkezni a betegséggel járó fizikai tünetek is, nekem és a gyermekeimnek más és más (többen elkaptuk a családban). Én erőteljes vese- és végtagfájdalmakkal küzdöttem. Napközben vagy akár éjszaka is előjöttek ezek a fájdalmak.

Mindamellett, hogy tudtam, hogy az Úr velünk van, és imádkoztunk is, a kísértő mégis ki tudta az ilyen helyzeteket használni. És ilyenkor jöttek a „Mi van, ha…?” kérdések. Mi van, ha ezek a tünetek súlyosbodnak? Mi van, ha ennek negatív következményei lehetnek az én vagy akár a gyerekek esetében? És csak jöttek volna ezek az aggodalmak, félelmek. Aztán valahogy megszólalt egy csengő a fejemben:

De hát az Úr Jézus győztes Úr és Király! Őneki ezen a helyzeten is hatalma van!

Elképzeltem őt királyként, és kértem, hogy palástjával borítson be engem. Megjelent lelki szemeim előtt, ahogy betakar, és akkor semmi sem tud elérni engem, semmilyen negatív hullám vagy érzület, semmilyen kísértés, mert akkor védve leszek. Ez valóban meg is történt, úgy éreztem ezt a közelséget, mint soha azelőtt.

Bátran állíthatom, hogy ezt a fajta védettséget, biztonságérzetet korábban nem tudtam ennyire közvetlenül megtapasztalni, mint amilyet akkor megéltem, ahogyan átemelt ezen a nehéz időszakon.

Az Igéből is olyan versek jöttek elém, amelyeket ízlelgettem is, és próbáltam magamba szívni. Ezek is erőt adtak, Isten ezek által is szólt hozzám. Az egyik ilyen igevers:

„Erőt ad a megfáradtnak, és az erőtlent nagyon erőssé teszi.” (Ézsaiás 40,29)

Egy másik gondolat, ami lelkileg erősített engem, hogy gyakorlatilag nem én vagyok az, aki cselekszem, hanem Jézus, aki bennem él. Ezáltal kialakult bennem egy újfajta gondolkodásmód az én keresztény identitásommal kapcsolatosan: egyre több élethelyzetben teret kell adnom annak, hogy ő munkálkodhasson általam. Ő valóban élni akar bennünk. 

hirdetés