• Kezdőlap
  • Imafal
  • Podcast
  • Webshop
  • Kincsesláda
  • Rólunk
  • Támogatás
777

777

883 év után zárják be a ciszterci rendházat Németországban

A kolostort még clairvaux-i Szent Bernát alapította, azonban a szerzetesi hivatások számának csökkenése miatt bezárásra kerül.

Politizálhat-e az egyház?

A hódmezővásárhelyi beszéd után magasra csaptak a médiavihar hullámai, sokan sokféle véleményt fogalmaztak meg a konkrét szituációval kapcsolatban, melynek során Németh László plébános a szentmise záró áldása előtt kortesbeszédet mondott a közelgő időközi polgármester-választás kormánypárti aspiránsa mellett és a függetlenként induló, ellenzéki pártok által támogatott – egyébként gyakorló katolikus – jelölttel szemben. Az eset kapcsán ebben a cikkben a lényegre szeretnék szorítkozni.

KV – Az evangélium kemény!

Új év, új KV! Hodász András atya idén is válaszol a kérdéseitekre.

A papokról és a politikáról – 3 pontban

Amikor megkértek, hogy mondjam el a véleményemet a fenti témában, elsőként az jutott eszembe, hogy amióta felszenteltek, csak kapkodom a fejem attól a rengeteg elvárástól, amivel papként szembesülök: hogy miről ne beszéljek, miről beszéljek, és miről hogyan beszéljek. Végre valaki arra is kíváncsi, hogy amúgy én mit gondolok!

Amikor a paptanár elérzékenyül

Az ember életében kellenek olyan események, pillanatok, mikor ünnepelni tud. Kicsit megáll a munkájában és hagyja, hogy a szépség és az öröm járja át. Nem figyel oda az időre, nem rohan, hanem megéli a pillanatot.

Isten szolgái legyetek, ne a politikáé!

A mai napon Magyarország – és a Kárpát-medence – több ezer templomában imádkoztak az emberek. Több ezer templomban beszéltek papok az örömhírről, Isten szeretetéről, a megváltás fantasztikus titkáról. Kivéve egyetlenegy helyen, de mégis most erről beszél az egész ország. 

A nap képe: amikor Buda téli csodavilággá változik

Az éjszaka leesett hó még szebb hellyé varázsolta az egyébként is gyönyörű Budapestet.

Ne jó apák legyetek!

Péntek este. Tea. Kanapé. Gyümölcssaláta. Film. Talán többeknek is így ért véget a péntek estéjük. Én is azok közé tartozom, akik szeretik megünnepelni egy munkás hét végét egy jó filmmel. Már hetek óta szemeztem egy filmmel, amit a híres Kendrick fivérek (Tűzbiztos házasság, Imával nyert csaták, Végtelen hit, Lendkerék) készítettek már évekkel ezelőtt Bátorság emberei címmel.

Régebbi cikkek
Újabb cikkek

Népszerű termékek

Hirdetés

Blogok és interjúk

  • „Az Eucharisztia az én autópályám a mennyországba” –  20 éve hunyt el Carlo Acutis, a farmernadrágos szent

    „Az Eucharisztia az én autópályám a mennyországba” – 20 éve hunyt el Carlo Acutis, a farmernadrágos szent

    2026. 10. 12.
  • A börtön sötétjétől az Isten kegyelméig – Marton Zakeus a 777 podcastben

    A börtön sötétjétől az Isten kegyelméig – Marton Zakeus a 777 podcastben

  • „Az tud jól szolgálni, aki Istenben van” – Gável Márton és Sillye Botond a 777 Podcastben

    „Az tud jól szolgálni, aki Istenben van” – Gável Márton és Sillye Botond a 777 Podcastben

Könyveink

Az elmúlt hét legolvasottabb cikkei

OLVASTAD MÁR EZT A CIKKET?

Hirdetés

KÖVESS MINKET A FACEBOOKON!

777

Hirdetés

Instagram oldalunk

Címkefelhő

Anything in here will be replaced on browsers that support the canvas element

  • ima
  • hit
  • Isten
  • Jézus
  • házasság
  • szeretet
  • tanúságtétel
  • Biblia
  • Ferenc pápa
  • párkapcsolat
  • imádság
  • keresztény
  • egyház
  • kereszténység
  • interjú
  • blog
  • abortusz
  • karácsony
  • család
  • szerelem
  • dicsőítés
  • vers
  • koronavírus
  • életvédelem
  • fiatalok
  • katolikus
  • advent
  • zene
  • bizalom
  • hivatás
  • szexualitás
  • evangelizáció
  • A Papp válaszol!

Láttad már ezt a videót?

Legutóbbi offline

Sorozatok

  • Egy-házban vagyunk! sorozat cikkei

    Egy-házban vagyunk!

Facebook Instagram Youtube Podcast
  • Médiaajánlat
  • Impresszum
  • Kapcsolat
  • Adatkezelési tájékoztató
  • Hírlevél
  • About Us
  • Support Us
© 2026 777blog.hu - Minden jog fenntartva! Az oldal tetejére