2018. 01. 26.

A hosszú házasság titka

A napokban jártam egy előadáson, ami kifejezetten fiatal házasoknak szólt. Az előadó házaspár egy érdekes gondolattal állt elő a hosszú házasság titkát illetően. Ez nem más mint az ünneplés. Minden sikert és átvészelt kudarcot megünnepeltek, amin keresztülment a házasságuk, a családjuk. Erősen elgondolkodtam, mi a helyzet a saját házasságommal. De vajon mi a helyzet a magyar hagyományok terén?

Addig mindnyájan könnyen eljutunk, legalább gondolatban, hogy a házasság legnagyobb ünnepe maga az esküvő napja, amit hatalmas lakodalommal szokás megünnepelni. Ezt követi az ezüstlakodalom 25 év után, majd ismét 25 év múlva az aranylakodalom. Az már kevésbé tudott, hogy a régiek bizony jóval többször találtak okot rá, hogy megünnepeljék az együtt töltött éveket, akár szeretetben, akár bánatban telt.

Zöld- vagy pamutlakodalom

Így nevezték régen az esküvő utáni világra szóló lakodalmat. Utalva ezzel a házasság tisztaságára, amit a friss, tiszta és új kelengye is jelképezett.

hirdetés

Bőrlakodalom

A házasság harmadik évfordulóját nevezték így. Ekkor ünnepelték meg, hogy a friss, érdes, csiszolatlan házasság immár olajozottan működik, mint a friss bőr, amit kikészítettek és kellemes viseletté vált. Ez az ünnep nemcsak a boldog pillanatokról szól, hiszen az összeszokás első évei nem egyszerűek.

Falakodalom

Öt év manapság egész komoly időnek számít, de ha az oltár előtt kimondott igent komolyan gondoljuk, ez még mindig csak a kezdet. Ez a hálaadás ideje, amikor a komoly munka kezd beérni a házasságban. A fa a komoly munka és a kitartás szimbóluma.

“Legyetek elkötelezettek egymás iránt!” (Róm 12.9)

Rózsalakodalom

A 10. évforduló egy igazi örömünnep. A házasság teljes pompájában virágzik. Hosszú, közös múlt van a házaspár mögött. Cseperednek a gyerekek. Fontos ilyenkor hálát adni az elmúlt évekért és megünnepelni azt az igent, ami tíz éve elhangzott.

Petrezselyemlakodalom

A régiek pontosan tudták, mikor van szükség a megújulásra, a felfrissülésre. Tudták, hogy néha elfárad az ember, akár a házasságban is. A 12. évben volt szokás fűszereket, gyógynövényeket ajándékozni az ünneplő párnak, ezzel is jelezve, hogy ez a megújulás ideje, hiszen hosszú út áll még előttük.

Üveglakodalom

A 15. évfordulót nevezik üveglakodalomnak, mert ez egy igazi fordulópont. A házasság ekkor kristálytiszta és gyönyörű lehet, de rendkívül törékeny is. Fontos, hogy ilyenkor a házaspárok megértőek legyenek egymással.

“Egymás iránt legyetek inkább jóságosak, könyörületesek, bocsássatok meg egymásnak, ahogy Isten is megbocsátott nektek Krisztusban.” (Ef 4.32)

Porcelánlakodalom

A huszadik évre jócskán megcsappannak a nászajándékba kapott étkészletek, porcelánok. Régen úgy tartották, ekkor érdemes feltölteni a készleteket, mert a házasság nyugodtabb, békésebb szakaszhoz érkezett, amikor már a frissen vásárolt készletek nem törtek azonnal ripityára egy-egy veszekedés során.

Ezüstlakodalom

A 25. házassági évforduló. Ezt még manapság is gyakran megünneplik a házaspárok, sőt ilyenkor szokás templomban megújítani a fogadalmat, esküt.

Gyöngylakodalom

A gyöngy a szépség és a jóság szimbóluma. A férjek egy gyöngysort ajándékoztak feleségüknek, pontosan harminc gyöngyszemmel, ami az eltöltött közös éveket jelentette.

Rubinlakodalom

A rubin az állandóság, a változatlanság jele volt régen. Negyven együtt töltött év után már nem nagyon kell bizonygatni a szerelmet, mégis fontos kifejezni, hogy az igen a sírig tart. A férjek régen rubingyűrűt vettek feleségüknek, vagy a meglévő karikagyűrűbe foglaltattak egy rubint.

Aranylakodalom

Talán ez a legmeghatóbb évforduló. Az idős, mindent kipróbált házaspár ismét elmegy a templomba és megújítja házassági esküjét. Falun még talán ma is aranykoronát adnak a párra, hiszen ez már nemcsak a saját családi ünnepük. Ötven évet együtt eltölteni jóban, rosszban, az egész közösség számára példaértékű.

“Asszonyok, engedelmeskedjetek férjeteknek, ahogy illik az Úrban! Férfiak, szeressétek feleségeteket, és ne legyetek hozzájuk mogorvák!” (Kol 3.18-19)

Kegyelmi lakodalom

Hetven évet régen sem sokan élhettek meg házasságban. Éppen ezért, ezen az évfordulón már nem is a házasságot és a szeretetben eltöltött éveket ünnepli a pár, hanem hálát ad a kegyelemért, amiben Isten részesítette a hetven közös éven át.

 

Képek: bizzmagadban.cafeblog.hu, pixabay.com

Egyéb
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás