

Kilencven éven keresztül Írország nagypénteken elcsendesedett: a mindig nyüzsgő ír pubok is bezártak, hogy méltó módon emlékezzenek Jézus halálára. Egy új szabályozás ezt eltörölte, de az ír vendéglátósok többsége így sem nyitott ki.

Miközben a nagyhéten megemlékezünk Krisztus szenvedéséről, haláláról és feltámadásáról, az interneten, a médiában vagy a nem hívőkkel folytatott beszélgetések során felmerülhet a kérdés, hogy az üdvtörténet eseményei történelmileg hitelesnek tekinthetők-e?

Áldj meg minket, Uram, és hajrá Ramblers! – így imádkozik a 98 éves apáca csapata kosármeccsei előtt

A Spanyol Védelmi Minisztérium megerősítette a hírt: Nagyhéten félárbocra eresztik a spanyol zászlót minden katonai létesítményen – beleértve a madridi Védelmi Minisztériumot – Krisztus halálára emlékezve.

Reményik Sándor megrázó versében írja le a passió egyik kulcsszereplőjének a lelki küzdelmét.

Az alábbi olvasói levélben olyan általános iskolás gyerekek gondolatait osztjuk meg, akik korukat meghaladó érettséggel és várakozással készülnek Krisztus kereszthalálára, akinek szavai aligha lehetnének aktuálisabbak: „ha nem lesztek olyanok, mint a gyermekek, nem mentek be az Isten országába.” (Mt 18,3)

Jézus Kaifásnál eltöltött éjszakája földi életének utolsó éjszakája volt. Valószínűleg folytatta az imádságát, melyet megtörtek a Getsemani kertbe betörő katonák, az árulás, majd a főpapok vádaskodása, megalázása. Virrasztott, ahogyan sok templomban az esti szertartás után mi is tettük. Nem hagytuk magára, éberek maradtunk.









