Bolondmisét celebráltak egy németországi templomban – szól a hír, és az egyszeri, konzervatív katolikus összerezzen, mert érzi, valami olyasmi következik a leírásban, ami bár ne történt volna meg. Botrányos eset, ami inkább kétségbe ejt, mintsem egy „aranyos egyház” képét festené…
Közel 70 év után idén végre rendeződhet Kína és a Vatikán kapcsolata. Örömre azonban nincs ok. Nekünk, magyaroknak különösen ismerősek lehetnek az utóbbi hónapok eseményei.
Február másodikán Snoop Dogg, a botrányhős rapper közzétette első gospel albumát, a ‘Bible of Love’-ot promótáló videoklipjét. Ez olyan váratlan lépés volt, hogy nehéz szavakba önteni a gondolataimat, de azért mégis megpróbálom.
“De vajon ő a lelki társam?” Folyton ezt kérdezgettem magamtól, ahogy alakult a kapcsolatunk a későbbi férjemmel. Pár hónap járás után szakítottam vele, mivel nem voltam benne biztos, hogy ő-e a lelki társam. Ezt a döntésemet több okból is megbántam, újra összejöttünk, de a kérdés továbbra is ott volt bennem: mi van, ha nem vagyunk egymás lelki társai? Mi van, ha a sors nem egymásnak szánt bennünket?
Jó volt megtapasztalni, ahogyan napról napra közelebb engedték magukhoz Jézust és az ő édesanyját, Máriát. Sikerült levetkőzniük azokat a negatív sztereotípiákat, melyek szerint a hit megvallása csak az idősek dolga.
Szombat este 21 órától a Liget Clubban a 777 történetének második bulijára kerül sor – ezúttal is a ShoeShine csapatával összefogva szervezzük meg a szórakozási lehetőséget. Rengeteg kérdést kaptunk az esemény kapcsán, legtöbbeteket az érdekel, hogy mitől lesz keresztény ez az este?
A keresztény hitben nevelkedésnek hátránya, hogy mindent természetesnek veszünk. Unásig hallottuk már ugyanazokat a verseket, értelmük talán el sem hatolt a tudatunkig, a szívünkig. Megszoktuk, hogy Jézus meghalt a mi bűneinkért is, hogy van örök élet, és feltámadás. A megtéréskor ezek tudatosulnak, rádöbbenünk a saját bűneinkre, és a kereszt értelmére. Elfogadjuk ésszel is, hittel is, de könnyű visszacsúszni a megszokott vallásosságba.
A közelmúltban egy publicista az alábbi mondattal fordult egy keresztény (egyébként lelkész) politikus felé: „ha ateista volnék, komoly érv lennél a világnézetem mellett”. A kemény megfogalmazás kapcsán felmerült bennem a kérdés: mit tehetünk mi, a közélettel foglalkozó keresztények annak érdekében, hogy életünk ne az ateizmus melletti érv legyen?