• Kezdőlap
  • Imafal
  • Podcast
  • Webshop
  • Kincsesláda
  • Rólunk
  • Támogatás
777

777

7+1 tipp az újévi fogadalmakhoz

Ilyenkor év elején próbálunk új elhatározásokat tenni, bízni abban, hogy a következő esztendő eredményesebb, sikeresebb lesz, reméljük, hogy fejlődni fogunk, hogy mindent jobban fogunk csinálni.

A gyónás hatásosabb lehet a pszichoterápiánál

A pszichoterápiának (elme és ideggyógyászat) megvannak a határai, amit el kell fogadni. A katolikus pszichoterapeuta és teológus, Peter Tyler elmondása szerint Jézus képes arra, hogy behatoljon tudatalattink legmélyére és ott gyógyítson bennünket.

Ima karácsony után

A 777 szerkesztőjének személyes hangvételű imája a karácsonyi lélekemelő napok után.

Mindennapi harcunk

Az már szinte közhelynek számít, amikor sopánkodva kijelentjük, hogy a társadalom morális válságban van. Nyalogatjuk a sebeinket, mindig másokra mutogatunk, közben pedig a Sátán és a többi gonosz szellem tombol köreinkben.

„Ez nekem többet ért, mint egy győzelem!” – Fair Play-díj 15 évesen, majd tanúságtétel a hitről

Fair Play-díjjal jutalmazta a 15 éves Tomka Boáz kerékpárost a Magyar Olimpiai Bizottság, miután a fiatalember egy debreceni versenyen az eleső sporttársához visszagurult, ezzel feladva győzelmi esélyét. A díjátadót követően hitéről is tanúságot tett a püspökladányi tehetség a Kossuth Rádió Sportvilág című műsorában.

Mondj igent az életre!

Hetek óta újra és újra felbukkan a hír, hogy eltűnt fiatalt keresnek. Ilyenkor rendszerint példaértékű a közösségi összefogás, ahogy jórészt ismeretlen emberek is bekapcsolódnak a keresésbe, hogy még időben megtalálják a csellengőt. Sokan közülük hazatérnek, de évi 80-100 fiatalról sosem derül ki, hogy mi történt vele. Talán legtöbbször kétségbeesett menekülési kísérlet ez az otthoni problémák elől, ami magában hordozza az öngyilkosság veszélyét, aminek a kamasz korosztály különösen is ki van téve. Ez a cikk neked szól, ha már neked is megfordult ez a lehetőség a fejedben! 

Egy örökbefogadás története

A rendőr elmondása szerint belefáradt már abba, hogy amikor segíteni szeretett volna, mégsem tudott, de akkor és ott megvolt rá a lehetősége – és élt vele.

Üldözött karácsony: 6 ország, ahol Jézusnak “tilos lett volna megszületnie”

Ahogy a Gyermek Jézus, Szűz Mária és Szent József üldöztetést szenvedtek Heródes vérszomjas haragjától, a keresztények helyzete a világ számos pontján ma sem túl rózsás, még karácsony idején sem.

Régebbi cikkek
Újabb cikkek

Népszerű termékek

  • Bérmálási ajándékcsomag – idézetes képeslap és 3D nyomtatott rózsafüzér
    Bérmálási ajándékcsomag – idézetes képeslap és 3D nyomtatott rózsafüzér
    1800 Ft
  • Ministráns ajándékcsomag – idézetes képeslap és 3D nyomtatott rózsafüzér
    Ministráns ajándékcsomag – idézetes képeslap és 3D nyomtatott rózsafüzér
    1800 Ft
  • Pedagógusnapi ajándékcsomag – idézetes képeslap és fa könyvjelző bojttal
    Pedagógusnapi ajándékcsomag – idézetes képeslap és fa könyvjelző bojttal
    1800 Ft

Hirdetés

Blogok és interjúk

  • „Ti is egy űrhajón vagytok, amit Földnek hívnak” – a Holdat megkerülő pilóta gyönyörű tanúságtétele

    „Ti is egy űrhajón vagytok, amit Földnek hívnak” – a Holdat megkerülő pilóta gyönyörű tanúságtétele

    2026. 04. 10.
  • „Az Ő sebei árán gyógyultunk”- az idei húsvét kegyelme, melyet Istentől kaptam

    „Az Ő sebei árán gyógyultunk”- az idei húsvét kegyelme, melyet Istentől kaptam

    2026. 04. 05.
  • „Az üres sír sejtelme mindent mozgásba lendít” – domonkos nővérek a 777-en

    „Az üres sír sejtelme mindent mozgásba lendít” – domonkos nővérek a 777-en

Könyveink

Az elmúlt hét legolvasottabb cikkei

OLVASTAD MÁR EZT A CIKKET?

Hirdetés

KÖVESS MINKET A FACEBOOKON!

777

Hirdetés

Instagram oldalunk

Címkefelhő

Anything in here will be replaced on browsers that support the canvas element

  • ima
  • hit
  • Isten
  • házasság
  • Jézus
  • szeretet
  • tanúságtétel
  • Ferenc pápa
  • Biblia
  • párkapcsolat
  • imádság
  • interjú
  • keresztény
  • karácsony
  • kereszténység
  • egyház
  • abortusz
  • blog
  • család
  • szerelem
  • dicsőítés
  • vers
  • koronavírus
  • életvédelem
  • advent
  • fiatalok
  • katolikus
  • szexualitás
  • bizalom
  • A Papp válaszol!
  • evangelizáció
  • hivatás
  • #csakegygondolat

Láttad már ezt a videót?

Legutóbbi offline

Sorozatok

  • Egy-házban vagyunk! sorozat cikkei

    Egy-házban vagyunk!

Facebook Instagram Youtube Podcast
  • Médiaajánlat
  • Impresszum
  • Kapcsolat
  • Adatkezelési tájékoztató
  • Hírlevél
  • About Us
  • Support Us
© 2026 777blog.hu - Minden jog fenntartva! Az oldal tetejére