• Kezdőlap
  • Imafal
  • Podcast
  • Webshop
  • Kincsesláda
  • Rólunk
  • Támogatás
777

777

Isten, a legjobb GPS

Autózunk az úton, a GPS pedig egyszer csak megszólal: “újratervezés”. Hányan és hányféleképpen kavarodtunk már ki a távpontok elvesztése miatti slamasztikából a műholdas navigáció korában, amikor már „nem szokás” térképet olvasni?

Ima a vértanúkért

A római egyház vértanúinak liturgikus emléknapját 1969-ben tették június 30-ára, Szent Péter és Pál apostol ünnepe elé. A 12-13. században június 22-én, a 16. század végén június 24-én emlékeztek meg róluk.

Hogyan magyarázzuk el a hét szentséget a gyerekeknek?

Elmagyaráznád a szentségeket a gyermekednek? A plébániai hitoktatáshoz anyagra van szükséged? Ezzel a cikkel segítünk, hogy a megfelelő szavakat használd, így a gyermekek könnyebben megérthetik a lényeget.

Melyik az én utam?

Éveken keresztül nyomasztott, hogy nem bírok végigülni egy rózsafüzért vagy egy litániát, a zsolozsmától elalszom, a hosszabb igehirdetések alatt pedig a jelenlévők átlagéletkorát számolgatom. Mindig azt hittem, bennem van a hiba, amiért nem találom Istent ezekben az imákban, prédikációkban, és helyettük a természetben, a hegycsúcson kiáltanék a Teremtőmhöz.

Merre tovább, európai kereszténység?

Merre tart a kereszténység Európában? Igaz, hogy a nyugati világ már egy posztkeresztény társadalomban él? Esetleg már mi, magyarok is? Mit jelent az, ha egy ország alkotmányában rögzítik a keresztény értékek jelentőségét és védelmét? Kell ez nekünk egyáltalán? A 777 két munkatársa, Bese Gergő atya és Vágvölgyi Gergely válaszolt a kérdésekre.

Most akkor az nyer, aki többet imádkozik?

A 777 aktívan követi a keresztény labdarúgók tanúságtételeit, amelyeket a világbajnokság alatt a pályán, vagy a közösségi médiában tesznek. De vajon miért beszélnek ilyen sokan Istenről, Jézusról a mérkőzések után? Miért vetnek ilyen sokan kereszteket, miért adnak hálát égre nyújtott kézzel. Istent lehet befolyásolni?

Hogyan bosszantsd fel a gyóntatód? (4 tuti tipp!)

Te is azt gondolod, hogy a gyóntatás végső soron semmittevés? Hogy az atyák csak ülnek a gyóntatószékben, és annyi a dolguk, hogy ne aludjanak el? Íme négy tuti tipp, hogy izgalmasabbá tedd az életüket!

Fölösleges flanc-e a házasság?

A világ szemében oktalanság, a mi szemünkben szentség. Nem elég a négy fal közt érvelni, így született ezen írás; hogy megszólalhasson a hang a másik oldalról is, amely sokszor néma marad. Keserű élmények a nagyvilágból, mikor egyetlen válaszként csupán az marad: „Isten >>oktalansága<< bölcsebb az embereknél.”

Régebbi cikkek
Újabb cikkek

Népszerű termékek

Hirdetés

Blogok és interjúk

  • Vajon mi vár ránk a földi élet után? – ezt üzeni valójában Mindenszentek ünnepe

    Vajon mi vár ránk a földi élet után? – ezt üzeni valójában Mindenszentek ünnepe

    2026. 11. 01.
  • Nem pótlásként születtél erre a Földre, ahogy más sem

    Nem pótlásként születtél erre a Földre, ahogy más sem

  • „Valaki rám néz…” – egy szép dicsőítő dal, ha nehéznek érzed a szívedet

    „Valaki rám néz…” – egy szép dicsőítő dal, ha nehéznek érzed a szívedet

    2026. 10. 30.

Könyveink

Az elmúlt hét legolvasottabb cikkei

OLVASTAD MÁR EZT A CIKKET?

Hirdetés

KÖVESS MINKET A FACEBOOKON!

777

Hirdetés

Instagram oldalunk

Címkefelhő

Anything in here will be replaced on browsers that support the canvas element

  • ima
  • hit
  • Isten
  • Jézus
  • házasság
  • szeretet
  • tanúságtétel
  • Biblia
  • Ferenc pápa
  • párkapcsolat
  • imádság
  • keresztény
  • egyház
  • kereszténység
  • interjú
  • blog
  • abortusz
  • karácsony
  • család
  • szerelem
  • dicsőítés
  • vers
  • koronavírus
  • életvédelem
  • fiatalok
  • katolikus
  • advent
  • zene
  • bizalom
  • hivatás
  • szexualitás
  • evangelizáció
  • A Papp válaszol!

Láttad már ezt a videót?

Legutóbbi offline

Sorozatok

  • Egy-házban vagyunk! sorozat cikkei

    Egy-házban vagyunk!

Facebook Instagram Youtube Podcast
  • Médiaajánlat
  • Impresszum
  • Kapcsolat
  • Adatkezelési tájékoztató
  • Hírlevél
  • About Us
  • Support Us
© 2026 777blog.hu - Minden jog fenntartva! Az oldal tetejére