• Kezdőlap
  • Imafal
  • Podcast
  • Webshop
  • Kincsesláda
  • Rólunk
  • Támogatás
777

777

A demokrácia szégyene az ír népszavazás

A demokráciára sokszor utalnak, mint egy abszolút jó és elérendő rendszerre. A tegnapi ír népszavazás bebizonyította, hogy a demokrácia is lehet ugyanolyan romboló rendszer, mint egy diktatúra, amennyiben nem kötelezi el magát az emberi élet feltétlen védelmére.

Ha unod már a tucatzenéket

A Crowderprojekt David Wallace Crowder nevéhez fűződik, aki korábban megalapította a David Crowder Band-et. Az énekes-dalszerző a Grammy-díjra is jelölt csapat 2012-es feloszlása után kezdett szóló karrierbe, melyben követte a korábban rá jellemző, egyedi alternatív-country/ folk stílust. Nem az átlagos dicsőítő számokat játsza és nagyon jól teszi! Be is bizonyítjuk, hogy miért.

Új tippek bulizáshoz

Örök érvényű a téma, hiszen örülnünk és ujjonganunk kell, nem szabad magunkat a világból kivonni, néha keresztényként is ránk fér a bulizás. Ebben pedig azért nem árt egy kis tudatosság. Most néhány új tippet osztunk meg Veletek a témában.

Három történet, egy probléma

Az elmúlt hetekben több olyan dolog is történt, amely rányithatja a szemünket egy nagyon fontos kérdésre. Újabb tudományos szenzáció látott napvilágot: holland tudósok egerek őssejtjeiből először tudtak olyan embriót létrehozni, amely beágyazódott a méhfalba. Nagy vihart kavart a vadasparkban elpusztult vemhes szurikáta esete. Keringett a Facebookon egy kép az abortusz beszüntetéséről. Ma pedig népszavazást tartanak Írországban az abortusztörvényről.

Elindult az S4C.news – tematikus híroldal a keresztényüldözésről

A mai nappal megkezdte működését a 777 Közösség Egyesület által gondozott S4C.news tematikus híroldal, amely a keresztényüldözés jelenségét és az üldözött keresztények megsegítésének formáit mutatja be. Az oldal angol és magyar nyelven is olvasható, cikkeiben széles nemzetközi kitekintést tesz és számos hiánypótló tartalmat szolgáltat az olvasóknak.

Gyertek velünk bulizni! – Hodász András atya meghívója

Ahogyan arról már többször is hírt adtunk, június elsején nyárindító bulit szervez a ShoeShine és a 777 csapata a budapesti A38 hajón! A remeknek ígérkező esemény kapcsán szólaltatták meg a ShoeShine-os srácok Hodász András atyát! Ne felejtsd el, ha a buliban ott szeretnél lenni, ahhoz regisztrálnod kell a buli Facebook-oldalán!

Boldognak lenni a nehéz időkben is

Februárban, amikor olvastam, hogy boldoggá fogják avatni Brenner Jánost, nagyon fellelkesültem, és minden lehetséges ismerősömet próbáltam rábeszélni az oda-vissza közel 1200 km-es útra. Ahogyan én mondtam, Szombathely nincs messze… Rómához képest. Meg aztán nem avatnak minden nap boldoggá valakit. Azonban én sem nagyon hittem benne, hogy akár egy kisbuszra való ember jelentkezni fog erre a hosszú zarándoklatra.

Hitek és tévhitek egymásról – 777 OFFLINE

Már most írd be a naptáradba a következő 777 OFFLINE időpontját! Garantáltan izgalmas beszélgetéssel tudunk szolgálni nektek.

Régebbi cikkek
Újabb cikkek

Népszerű termékek

  • Bérmálási ajándékcsomag – idézetes képeslap és 3D nyomtatott rózsafüzér
    Bérmálási ajándékcsomag – idézetes képeslap és 3D nyomtatott rózsafüzér
    1800 Ft
  • Ministráns ajándékcsomag – idézetes képeslap és 3D nyomtatott rózsafüzér
    Ministráns ajándékcsomag – idézetes képeslap és 3D nyomtatott rózsafüzér
    1800 Ft
  • Elsőáldozási ajándékcsomag – idézetes képeslap és 3D nyomtatott rózsafüzér
    Elsőáldozási ajándékcsomag – idézetes képeslap és 3D nyomtatott rózsafüzér
    1800 Ft

Hirdetés

Blogok és interjúk

  • „Az Ő sebei árán gyógyultunk”- az idei húsvét kegyelme, melyet Istentől kaptam

    „Az Ő sebei árán gyógyultunk”- az idei húsvét kegyelme, melyet Istentől kaptam

    2026. 04. 05.
  • „Az üres sír sejtelme mindent mozgásba lendít” – domonkos nővérek a 777-en

    „Az üres sír sejtelme mindent mozgásba lendít” – domonkos nővérek a 777-en

  • A kereszt drámája után, a feltámadás előtt – nagyszombat a hit fegyelme

    A kereszt drámája után, a feltámadás előtt – nagyszombat a hit fegyelme

    2026. 04. 04.

Könyveink

Az elmúlt hét legolvasottabb cikkei

OLVASTAD MÁR EZT A CIKKET?

Hirdetés

KÖVESS MINKET A FACEBOOKON!

777

Hirdetés

Instagram oldalunk

Címkefelhő

Anything in here will be replaced on browsers that support the canvas element

  • ima
  • hit
  • Isten
  • házasság
  • Jézus
  • szeretet
  • tanúságtétel
  • Ferenc pápa
  • Biblia
  • párkapcsolat
  • imádság
  • interjú
  • keresztény
  • karácsony
  • kereszténység
  • egyház
  • abortusz
  • blog
  • család
  • szerelem
  • dicsőítés
  • vers
  • koronavírus
  • életvédelem
  • advent
  • fiatalok
  • katolikus
  • szexualitás
  • bizalom
  • A Papp válaszol!
  • evangelizáció
  • hivatás
  • #csakegygondolat

Láttad már ezt a videót?

Legutóbbi offline

Sorozatok

  • Egy-házban vagyunk! sorozat cikkei

    Egy-házban vagyunk!

Facebook Instagram Youtube Podcast
  • Médiaajánlat
  • Impresszum
  • Kapcsolat
  • Adatkezelési tájékoztató
  • Hírlevél
  • About Us
  • Support Us
© 2026 777blog.hu - Minden jog fenntartva! Az oldal tetejére