Kevesen tudják, hogy Radamel Falcao hátvédként kezdte pályafutását, csak ezt követően vált világklasszis csatárrá. A lelki életében is hasonlóan nagy fordulatok tarkítják életét a kolumbiai sztárnak, aki feleségét is a templomban ismerte meg.

Kevesen tudják, hogy Radamel Falcao hátvédként kezdte pályafutását, csak ezt követően vált világklasszis csatárrá. A lelki életében is hasonlóan nagy fordulatok tarkítják életét a kolumbiai sztárnak, aki feleségét is a templomban ismerte meg.

Szent Adalbert-díjat kapott Tarlós István főpolgármester: az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye kitüntetését Erdő Péter bíboros, prímás, érsek adta át Óbudán, a Szent Péter és Pál-templomban szentmise keretében. Budapest első embere nem ismeretlen ember a templomban: minden vasárnap odajár szentmisére.

Június 21-én a Föld legészakibb pontján delel a Nap és ezt követően látszólagos mozgását követve egyre délebbre vonul az égbolton, így a nappalok hossza a napforduló után szépen lassan rövidül. Keresztelő Szent János születését az V. századtól ünnepeljük a nyári napforduló közelében. Nem véletlen a választás, hiszen a „keresztelő” előkészítette az Úr útját, előhírnöke Krisztusnak, de nem ő az, akiről a prófécia szól.

Egészen rendhagyó, remek interjút adott Mező Misi, a Magna Cum Laude énekese az ATV Egyenes beszéd című műsorának. Többek között az is szóba került, hogy van olyan dal, amelyiket már nem énekel megtérése miatt, illetve teológiai szakdolgozatának témája is kiderült!

Nagy port kavart a napokban az a videó, amelyen Jacques Lacroix francia katolikus atya látható, amint pofont ad egy megkeresztelendő síró kisfiúnak. A felvétel hatására elszabadultak az indulatok, és valljuk be, jogosan.

Az új közösségi körzeti rádió elsősorban felekezetközi hitbéli értékrendet közvetítő, családcentrikus csatorna kíván lenni.

Szívesen mennél keresztény múzeumokba, és nem bánod ha egy kis tudománnyal is találkozol? Itt egy lista, ami tartalmazza a legjobb fővárosi és vidéki keresztény múzeumokat és templomokat, melyek részt vesznek a Múzeumok Éjszakája programban.

Az alábbi tippek olyan emberektől jönnek, akiknek sikerült felülkerekedniük saját rossz szokásaikon, így minket is inspirálhatnak, hogy elérjük a céljainkat, és a lehető legjobban végezzük a feladatainkat.
