2018. 06. 24.

Készítsétek ti is az Úr útját!

Június 21-én a Föld legészakibb pontján delel a Nap és ezt követően látszólagos mozgását követve egyre délebbre vonul az égbolton, így a nappalok hossza a napforduló után szépen lassan rövidül. Keresztelő Szent János születését az V. századtól ünnepeljük a nyári napforduló közelében. Nem véletlen a választás, hiszen a „keresztelő” előkészítette az Úr útját, előhírnöke Krisztusnak, de nem ő az, akiről a prófécia szól.

Nem lehet János a Világ világossága. Születésével egyre inkább teret nyer a sötétség, mely egészen december 22-ig folyamatosan növekszik. De bekövetkezik a fordulat, Jézus születésével egyre hosszabbak a nappalok és fogy az éjszaka. Megérkezik az igazi Világosság a Földre.

Keresztelő Szent János fontos szerepet töltött be az Ószövetség és Újszövetség fordulójakor. A nép kereste és követte szavait, melyek nem lágy, könnyed szavak voltak, hanem ütős, megfontolandó utasítások. Feladata a felkészítés volt az Úrral való találkozásra. De ki lehet az igazi Megváltó? Nem volt egyszerű feladat megtalálni őt. Ebben segítségére volt a Szentlélek.

Jézus megjelenésekor nagyon bölcsen cselekedett, háttérbe tudott vonulni. Egyre kisebb lett népe körében, egészen a kivégzéséig. El tudta engedni a tömeget és Jézus felé fordította őket. Nem tartott magának meg semmit, nem osztotta meg a keresők népes táborát, hanem háttérbe vonult.

Biztosan nehéz lépés lehetett mindez, mert ő keményen és harciasan szólt, Jézus pedig szelídebbnek és csendesebbnek bizonyult. Folyamatos belső vívódás kísérte további földi életét és halála teljes magányban érte. Nincs mellette senki, elvesztése azonban mindenkit megérint. Elment az utolsó ószövetségi próféta…

Nekünk, keresztény embereknek János abban kell, hogy példa legyen, miként lehet utat előkészíteni a Mesternek, majd hátra lépni és átadni az elsőséget annak, aki arra a legméltóbb. Nem szabad magunkat fényezni, előre tolni, hanem a megkülönböztetés képességével fel kell ismernünk Istent életünkben és átadni neki az elsőséget.

 

Bese Gergő

Egyéb
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás