Jakub Blaszczykowski a lengyel labdarúgás egyik legnagyobb legendája: habár kétségtelenül klasszis labdarúgó, de mégsem elsősorban emiatt. Egy fantasztikus ember, aki egy igazi példakép: szeretetből, hitből, emberségből. Most úgy segít korábbi klubján, hogy közben árva gyermekeknek szerez örömöt. Pedig az élete elején egy feldolgozhatatlan tragédiát kellett megélnie.
Immáron magyar felirattal is elérhető az az orosz kisfilm, amelyet többek között Böjte Csaba testvér is megosztott. A történet egy nyurga fiatalember és egy orvos találkozásával indul, hogy később a múltat megismerve érthessük meg a hálát az életért és egy jó döntésért.
Életbevágó rovatunk következő története bemutatja, hogy a legjobb út nem mindig a legkönnyebb, és megéri vállalni a kockázatot.
Hittel kapcsolatos mémoldalt indított az Instagramon Hodász András atya: a @papifranko névre hallgató profil humoros, ugyanakkor nagyon elgondolkodtató képeket tartalmaz. Követését erősen ajánljuk!
Halál. A tragikus, szomorú, keserű szavak között tartjuk számon. A civilizált világ alig tud megbirkózni ezzel a szóval. Szinonimákat keres, kerülgeti a lényeget: elmúlás, végleg behunyja a szemét, elhunyt, bedobja a törölközőt, elpusztul, eljött a végórája… Érdekes azonban, hogy a természeti népek, akik a megváltásról mit sem tudtak, mégis jobban látták az igazságot a halállal kapcsolatban. Például az indiánok halottjai csupán az örök vadászmezőkre távoznak, és az életük nem ér véget.
2017-ben a Szent Angéla Gimnáziumban érettségiztem, ami azért volt fontos, mert itt ismertem meg a ferencességet, ami – majdnem egyből – magával ragadott. Azóta tagja vagyok a Ferences Ifjúságnak (YouFra), és jó kapcsolatot ápolok a testvérekkel, nővérekkel is. 2018 augusztusában kaptam egy telefont Dobszay Benedek tartományfőnök atyától, ekkor közölte, hogy ő egy embert küldhet a magyar delegációba, aki a ferences lelkiséget képviselheti. Éppen Taizében voltam. Én lettem az az egy fő, így az én történetem más, mint a delegáció többi tagjáé.
Személyes Isten-élményéről vall írásában Szilágyi Anna, aki korábban folyamatosan hiányérzettel küzdött, azonban később kiderült a számára, hogy ez a hiány pontosan Isten alakú!
Nem egyszer teszem fel én is magamnak a kérdést: Mi a baja olyan sok embernek a keresztényekkel? Miért szidnak minket annyira? Miért próbálnak mindenbe belekötni? Miért mondanak minket képmutatónak? Az elmúlt hónapokban családi körben is többször szóba került ez a téma és kissé elkeseredve próbáltunk választ találni a kérdésekre.