Lengyelországban, a COVID-19 terjedésével összefüggésben életbe lépő egészségügyi szigorítások miatt a leendő apuka nem lehetett jelen gyermeke születésénél. Ezért megható és eredeti módon messziről támogatta feleségét.
Egészen furcsa bizsergető érzés, amikor beérkezik egy rendelés a könyvemre. Jó érzés, hogy nemcsak azokat érdekli, akik ismernek és régóta tudják, hogy könyvet írok, méghozzá egy elég nehéz témáról.
Szeretjük magunk irányítani az életünket, a koronavírus-járvány viszont az utóbbi hetekben ezt nem teszi lehetővé. Szigorú szabályok között kell töltenünk a napjainkat, amiben eleinte még könnyű volt megtalálni a pozitívumokat, de aztán egyre nehezebb. Vagy mégsem?
Szokatlan nagypéntek köszöntött rám. Még sosem jártam keresztutat otthonomban, most mégis adta magát a helyzet, nincs más lehetőség a kálvária helyett csak a négy fal között. Ekkor jutott eszembe, hogy keresztünket mindannyian szoktuk otthonunkban is hordozni, nem csak kinn a nagyvilágban. Nem kellett messzire mennem, hogy stációkat találjak itthon a tárgyaimban.
Két család, tíz unokatestvér – összetartoznak, mint a tíz ujjunk a kezeinken. A rokonok nagyszerű ötletet indítottak útjára: levélírásra biztatnak olyan öregek otthonában élő idős emberek számára, akik a karantén miatt nem fogadhatnak látogatókat. A projekt indulása óta eltelt két hét után szinte hihetetlen, ami történt: már 10.000 levelet kaptak és adtak át.
Egy rövid gondolatmenet az idei különleges nagyhétről és húsvétról.
Sokan megdöbbennek, ha szenvedéssel találkoznak, holott Isten sosem ígérte nekünk, hogy fájdalmaktól mentes életet fogunk élni.
„hanem az ember maga szüli a vészt, melynek szikrái a magasba szállnak.” (Jób 5:7)
Ezekben a hetekbenn a világ feszülten figyeli Olaszországot, amely a koronavírus legfőbb gócpontjává vált: sokan imádkoznak az olasz népért – így tesznek a szíriai keresztények is, akik maguk is kilátástalan helyzetben vannak.