• Kezdőlap
  • Imafal
  • Podcast
  • Webshop
  • Kincsesláda
  • Rólunk
  • Támogatás
777

777

„Az egyházban kiemelt figyelmet kap a gyermekvédelem” – Gájer László atya

Ahogy mi is beszámoltunk róla, Gájer László római katolikus papot, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karának tanszékvezető tanárát nevezte ki Erdő Péter bíboros az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye gyermekvédelmi felelősének. László atya elsőként a 777-nek nyilatkozott a témáról és fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy munkacsoportban, szakértőkkel dolgozik, ezért az interjúban is közösen válaszolt kérdéseinkre Csáky-Pallavicini Zsófia klinikai szakpszichológussal, családterapeutával.

Benned van reménységem

Pintér Bélától számos megható dicsőítődalt ismerhetünk, ezúttal a „Reménységem” című alkotását osztjuk meg veletek, amely húsvét után és a mindennapjainkban is reményt adhat számunkra!

Nem feltételezték róla, hogy bárkinek kellhet

A Várkonyi házaspár közel két évig várt arra, hogy örökbe fogadjon egy gyermeket, végül aztán ők találták meg Bendét, akit súlyos fejlődési rendellenessége ellenére szeretnének teljes értékű emberként nevelni. Az ő megható történetükről írt a delmagyar.hu, amelyet most szemlézünk.

,,A mindennapos istenkeresés és Istenhez kapcsolódás az életem folyamatos jelene” – Vecsei H. Miklós

Tudatosan vonult vissza a nyilvánosságtól Vecsei H. Miklós, aki saját egészsége érdekében drasztikus döntéseket hozott a karrierjéről. Egy év hallgatás után a Kultúra.hu számára adott interjút, melyben szóba került a böjt, a bizalom kérdése, és a jézusi út radikális szabadsága.

„Ha jó vagy másokkal, az emberek is jók lesznek veled” – Pindroch Csaba

Pindroch Csaba színművésszel készített interjút az M5 „Ez itt a kérdés” műsora, amelyben a Valami Amerika szereplője nem csak a pályafutásáról, hanem az általa képviselt értékekről is beszélt.  Pindroch úgy fogalmazott, hogy a színpadon szeretné a jót szolgálni – azaz Istent.

Jövő héttől újra nyilvános misék lesznek Budapesten

Az óvatos állami enyhítésekre és a beoltottak növekvő számára reagál az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye azzal, hogy április 17-től újra lehet nyilvános szentmiséket tartani.

Mennyire ismered a magyarországi templomokat? – KVÍZ

Te mennyire ismered a magyarországi templomokat? Teszteld a tudásodat a 777 kvízjátékával!

,,A fő célunk az volt, hogy reményt adjunk” – interjú a Bethesda kórház kommunikációs vezetőjével

Öt nap alatt nyolcszázezer ember látta azt a videót, amelyen a Bethesda Gyermekkórház orvosai, ápolói és munkatársai csatlakoznak a Jerusalema tánckihíváshoz. Beszélgetés a felemelő és megható videóról, arról hogy mi ad erőt a dolgozóknak ezekben a hetekben, és hogy mennyire nehéz derűsnek maradni Tamásné Bese Nórával, a kórház kommunikációs vezetőjével.

Régebbi cikkek
Újabb cikkek

Népszerű termékek

Hirdetés

Blogok és interjúk

  • Összetörve érkezett, békével távozott a Mladifestről – egy fiatal lány tanúságtétele

    Összetörve érkezett, békével távozott a Mladifestről – egy fiatal lány tanúságtétele

    2026. 08. 07.
  • Isten néma vagy én vagyok süket? – ilyen, amikor csak a türelem opció

    Isten néma vagy én vagyok süket? – ilyen, amikor csak a türelem opció

    2026. 08. 03.
  • Az égig érő testvér – Máté meséje

    Az égig érő testvér – Máté meséje

    2026. 08. 01.

Könyveink

Az elmúlt hét legolvasottabb cikkei

OLVASTAD MÁR EZT A CIKKET?

Hirdetés

KÖVESS MINKET A FACEBOOKON!

777

Hirdetés

Instagram oldalunk

Címkefelhő

Anything in here will be replaced on browsers that support the canvas element

  • ima
  • hit
  • Isten
  • Jézus
  • házasság
  • szeretet
  • tanúságtétel
  • Biblia
  • Ferenc pápa
  • párkapcsolat
  • imádság
  • keresztény
  • kereszténység
  • egyház
  • interjú
  • karácsony
  • abortusz
  • blog
  • család
  • szerelem
  • dicsőítés
  • vers
  • koronavírus
  • életvédelem
  • fiatalok
  • katolikus
  • advent
  • zene
  • bizalom
  • szexualitás
  • hivatás
  • evangelizáció
  • A Papp válaszol!

Láttad már ezt a videót?

Legutóbbi offline

Sorozatok

  • Egy-házban vagyunk! sorozat cikkei

    Egy-házban vagyunk!

Facebook Instagram Youtube Podcast
  • Médiaajánlat
  • Impresszum
  • Kapcsolat
  • Adatkezelési tájékoztató
  • Hírlevél
  • About Us
  • Support Us
© 2026 777blog.hu - Minden jog fenntartva! Az oldal tetejére