Blog

„Minden forrásom belőled fakad”

„Mit jelent számomra ez a zsoltár részlet? Mindenekelőtt egy utat. Egyszerre jelenti az út végét, ugyanakkor egyúttal egy új útnak a kezdetét is.” Vas Krisztina írása érkezett nemrég a postaládánkba, ezt hoztuk ma el nektek. 

A Nemzetközi  Eucharisztikus Kongresszus mottója,  tényként kellene hogy vezesse életünket. Ez kellene, hogy irányítsa gondolatainkat, tetteinket, életünket, szinte bele kellene, hogy ivódjon létünk minden pillanatába, mozzanatába. Ahogy bele is van ivódva kezdettől fogva, de nem akarjuk tudomásul venni. Meghatározó a család, az, hogy milyen neveltetést kaptunk. Meghatározó a későbbiekben a környezet is, ahol dolgozunk, akikkel barátkozunk. De meghatározó a politikai környezet is, ahol élünk, és a világban dúló események is jelentős befolyással bírnak.

Ha az Egyház történelmén végignézünk, ott is akad mindig olyan esemény, olyan viselkedés, amely nem éppen pozitív azok számára, akik kapaszkodót keresnek az életükben. És mi, akik még az úton vagyunk sem tudunk mindig bizonysággal szolgálni, hisz talán még mi is ingadozunk, nem erősödött meg még a hitünk, ugyan már tudunk, sejtünk valamit. Hiába mondjuk a többieknek, hogy „gyertek, tartsatok velünk”, habár körülöttünk nem látszik semmi változás, csak a bensőnkben mélyül el a tudás, erősödik a hála, és ha ez még bennünk sem elég erős, akkor nagyobb eséllyel csúszunk vissza mi is. A kérdés, hogy mekkora bennünk a kitartás, az elszántság. Mintha két világ között ingadoznánk, és nem tudunk, nem akarunk döntést hozni.

Mert az ismeretlen mellett kell döntést hozni, és még nem elég hozzá a hitünk, a bátorságunk, tudásunk.

Kicsit olyan ez, mintha felfelé mennénk a hegyen, de soha nem érjük el a hegycsúcsot, a célt, mert útközben vagy elfáradunk,  feladjuk, visszafordulunk. Vagy épp vihar tör ránk, és az miatt kell visszafordulnunk, és ezért kell újból nekikezdenünk. Viszont pont ez szolgálja a fejlődésünket. A hegyet is, ugyanúgy, ha többször indulunk neki, már ismerős az út, ismerős a táj, erősödik a lábunk, egyre könnyebben megyünk, és mindig feljebb, és feljebb jutunk, átlépve határainkat.

hirdetés

Csak az a fontos, hogy a szemünk mindig a csúcson, a célon legyen.

Ha a hasonlatnál szeretnék maradni, akkor a hegymászáshoz fontos az edzettség. Fontos, hogy napi szinten formában tartsuk magunkat. A hitünk erősödéséhez fontos, hogy napi szinten kapcsolatban legyünk a Szentírással, és onnan töltekezzünk. 

„Minden forrásom belőled fakad.” (Zsolt 87,7).  Ez egyrészt magával hoz egy elégedettséget, megelégedettséget. Hogy tudok lemondani, tud elég lenni. Hogy nem a hiányra összpontosítok, hanem meg tudom keresni, hogy mi az, amiért hálás lehetek.

„Jézus így válaszolt:Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, csak énáltalam.( Jn 14,6) 

Adott, hogy kinek a mintájára változzunk. Adott, hogy kinek a viselkedéséhez ,cselekedeteihez,  útjához kell mérnünk a saját valóságunkat, ezért fontos ennek tudatosítása. Mivel sajnos többen vagyunk akik vallás, és alapok nélkül nőttünk fel,  csak amikor összedől valami, akkor derül ki, hogy homokra építkeztünk, nem értékeltük amink van, akik vagyunk. Jó esetben. Jogos Pál apostol kérdése a Korintusiakhoz írt első levelében.

„Mert ki tesz téged különbbé? Mid van, amit nem kaptál? Ha pedig kaptad, miért dicsekszel, mintha nem kaptad volna?” (1Kor 4,7)

Ezért fontos, hogy akik elindultunk, kitartsunk, hogy tanúságot tudjunk tenni.

Rájöjjünk, hogy Isten nélkül nem megy, és hogy minden forrásunk belőle fakad.

Mind az anyagiak, mind belső értékeink, erőnk, kitartásunk, bátorságunk. Csak ezezn az úton juthatunk el egy olyan életre, melyre lelkünk mélyén mindannyian vágyunk.

 

Vas Krisztina 

Borítókép - Fotó: rattapon chanyim | Dreamstime.com
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás