Hogyan küzdhetünk meg a hitben megélt válsággal? Mibe kapaszkodhatunk ilyenkor? Mit tegyünk a szolgálatunkkal?

Hogyan küzdhetünk meg a hitben megélt válsággal? Mibe kapaszkodhatunk ilyenkor? Mit tegyünk a szolgálatunkkal?

Hány abortuszt végeznek Magyarországon egy év alatt? Milyen tünetekkel jár a poszt-abortusz szindróma? Hogyan lehet segíteni a nőket közvetlenül vagy akár társadalmi szinten? Többek között ezekről a fajsúlyos kérdésekről beszélgettek a Bizony, Isten című műsorban.

Nyíri Tamás római katolikus pap gondolatai a keresztény szeretetről pont akkor jutottak el hozzám, amikor a legnagyobb szükségem volt rá.

Izgatottan készültünk és vártuk az elmúlt években, hogy bemutathassuk titkos projektünket: az Imafalat. A 2021-es esztendőben indítottuk útjára azt az egyedülálló felületet, ahol bárki kérhet imádságot és adhat az imádkozó ismeretlenek felé visszajelzést a Hálafalon keresztül. Így alakult az Imafal első éve.

Homonnay Gergely halálának híre az elmúlt napokban szinte mindenkihez eljutott Magyarországon, azokhoz is akik nem ismerték. Nemcsak halála, hanem annak szomorú körülményei is beszédtémát szolgáltatnak sokunk számára. Írás a jó halál kegyelméről, a haláltól való félelemről és az emberi méltóságról – egy méltatlan módon bekövetkező haláleset kapcsán.

Ha nem úgy történnek a dolgok, ahogyan szeretnénk, eldönthetjük, hogy Isten ígéretére figyelünk vagy beengedjük a hitetlenséget az elménkbe és a szívünkbe. Te hogy döntesz? Joyce Meyer erről szóló gondolatait szemlézzük.

Az anyaság csodája egy izgalmas és egyben ijesztő hullámvasút, ahol megtapasztalhatjuk emberi végességünket.

Vecsei H. Miklós színész legújabb szerepe a Hamlet, ennek kapcsán adott interjút Kolozsváron, melyben az igazságkeresésről, a gyengeségek felvállalásáról, az erdélyi kötődéséről és a katarzis jelentőségéről is mesélt.
