• Kezdőlap
  • Imafal
  • Podcast
  • Webshop
  • Kincsesláda
  • Rólunk
  • Támogatás
777

777

3 módja annak, hogy felkészülj a nagyhétre

Nagyhét a nagyböjt utolsó hete virágvasárnaptól nagyszombatig, magyarul hívjuk  „sanyarúhétnek”, vagy „videshétnek” (vizeshét) is. Mivel húsvét nemcsak egy ünnep a sok közül, hanem hitünk legfontosabb eseménye, ezért töltsük ezt a hetet ehhez méltóan.

5 tipp, hogy idén valóban megéld a húsvétot

Minden évben várom a húsvétot, de nem az ünnepi szokások miatt, hanem hogy mélyebben megértsem, meglássam Krisztus kereszthalálának és feltámadásának a csodáját. A hétköznapok sodrásában azonban nem mindig egyszerű erre fókuszálni. Íme 5 tipp, hogy idén valóban megélhesd a húsvétot.

Amit Isten megígért, azt teljesíti is

Anna fájdalma az volt, hogy nem lehetett gyermeke. De Isten komoly feladattal látta el, Sámuel anyjává tette, aki az Úr szolgálatába állt később. Anna történetéről C. H. Spurgeon írt elmélkedést.

Költőink hite

Április 11-e, a magyar költészet napja, a hazai klasszikus és kortárs lírai alkotások előtt való tisztelgés ideje. 1964 óta emlékezünk meg irodalmunk szépségéről éppen ekkor – jeles költőnk, József Attila születésének napján. Ebből az alkalomból a kedvenc verseim közül azokat hoztam el, amelyekben költőink hitükről, Isten-tapasztalatukról vagy éppen a Gondviselő felé tartó útkeresésükről tesznek tanúságot.

Miért ült Jézus szamárháton, és miért vigasztaló ez?

Kérdéses lehet, Jézus azon a bizonyos napon, Virágvasárnapon, miért pont egy szamár hátán ülve érkezett Jeruzsálembe, mit jelképez ez, vagy egyáltalán szándékos volt-e ez a cselekedete?

Felkapta az internet a kereszt előtt éneklő ukrán kisfiúról készült videót

Megható videó emlékeztet minket az ima erejére.

C. S. Lewis a házasság előtti szexről

A Narnia szerzője a második világháború idején olyan előadás-sorozatot tartott a BBC rádió hallgatóinak, amely világszerte ismertté vált, és sokak életét radikálisan megváltoztatta. Ebből a sorozatból állt össze a Keresztény vagyok című könyv, mely bevezetést nyújt a keresztény hitbe. A kötetben Lewis a házasságról és a házasság előtti szexről is kifejti a kereszténység tanítását. 

Ferenc pápa 13 tanácsa a jó házassághoz

Az Amoris Laetitia-ban,  A családban megélt szeretetről kezdetű apostoli buzdításban számos javaslatot kapunk arra vonatkozóan, hogyan maradjon a házasságunk boldog és viharálló az évek elteltével is. Íme néhány (nem csak) párkapcsolatra vonatkoztatható jótanács, egyenesen Ferenc pápától!

Régebbi cikkek
Újabb cikkek

Népszerű termékek

Hirdetés

Blogok és interjúk

  • „Elindítottuk az örökbefogadási folyamatot, amikor váratlanul teherbe estem” – egy édesanya története

    „Elindítottuk az örökbefogadási folyamatot, amikor váratlanul teherbe estem” – egy édesanya története

    2026. 09. 23.
  • „Mikor leszünk már szülők?” – a két csík hiányától az örökbefogadás hatalmas döntéséig

    „Mikor leszünk már szülők?” – a két csík hiányától az örökbefogadás hatalmas döntéséig

  • Te mégis miért hiszel?

    Te mégis miért hiszel?

    2026. 09. 22.

Könyveink

Az elmúlt hét legolvasottabb cikkei

OLVASTAD MÁR EZT A CIKKET?

Hirdetés

KÖVESS MINKET A FACEBOOKON!

777

Hirdetés

Instagram oldalunk

Címkefelhő

Anything in here will be replaced on browsers that support the canvas element

  • ima
  • hit
  • Isten
  • Jézus
  • házasság
  • szeretet
  • tanúságtétel
  • Biblia
  • Ferenc pápa
  • párkapcsolat
  • imádság
  • keresztény
  • egyház
  • kereszténység
  • interjú
  • blog
  • abortusz
  • karácsony
  • család
  • szerelem
  • dicsőítés
  • vers
  • koronavírus
  • életvédelem
  • fiatalok
  • katolikus
  • advent
  • zene
  • bizalom
  • hivatás
  • szexualitás
  • evangelizáció
  • A Papp válaszol!

Láttad már ezt a videót?

Legutóbbi offline

Sorozatok

  • Egy-házban vagyunk! sorozat cikkei

    Egy-házban vagyunk!

Facebook Instagram Youtube Podcast
  • Médiaajánlat
  • Impresszum
  • Kapcsolat
  • Adatkezelési tájékoztató
  • Hírlevél
  • About Us
  • Support Us
© 2026 777blog.hu - Minden jog fenntartva! Az oldal tetejére