Mit tegyünk, ha régóta várunk, de Isten hallgat?

Amikor Isten hallgat, amikor a láthatók ezerrel üvöltik, hogy nincs értelme tovább várni, mindenféle gondolatok cikáznak az ember elméjében. Ez megtörtént Dáviddal is, a Zsoltárokból tudjuk. Mit tegyünk ilyenkor? Révész Szilvi író gondolatait szemlézzük. 

Várni sose könnyű. Egy sorsdöntő válaszra várni még nehezebb. Tehetetlenül görgetni a napokat abban a reményben, hogy az a válasz végre felszabadít a jelen nyomása alól, hogy az élet a választ követően visszaállhat a korábbi normailtásba, vagy legalábbis normálisabb lesz, mint ezekben a bizonytalan időkben.

Várni egy kedvező fordulatra, egy negatív leletre, egy felmentő ítéletre, egy áttörésre, egy felismerésre, egy beismerésre, egy megtérésre… egy csodára.

A várakozás felőrlő napjaiban, heteiben az ember hajlamos a csüggedésre – ahogy Dáviddal is történt: „Én már azt gondoltam ijedtemben, hogy eltaszítottál magadtól.” Amikor Isten hallgat, amikor a láthatók ezerrel üvöltik, hogy nincs értelme tovább várni, mindenféle gondolatok cikáznak az ember elméjében. Én már azt gondoltam… – ugye, te is tudnád folytatni, hogy mi mindent gondoltál ijedtedben.

hirdetés

Milyen jó, hogy a történet nem itt ér véget!

Milyen jó, hogy a kegyelem átemel saját esendőségünkön, félelmeinken, hitetlenkedéseinken, és megvallhatjuk Dáviddal együtt: „De te meghallgattad könyörgő szavamat, amikor hozzád kiáltottam segítségért.” Nem csak utólag, visszanézve, de a korábbi tapasztalatokból és az ige igazságaira alapozva akár előre, a várakozás napjaiban is megvallhatjuk: „De te meghallgattad könyörgő szavamat, amikor hozzád kiáltottam segítségért.” Meghallgattad az imámat. Tudom, hogy meghallgattad, mert szerető Atya vagy. Bármi is történjen, hozzád menekülhetek, benned reménykedhetek. És ebben erő van, ez felbátorít.

„Legyetek erősek és bátor szívűek mind, akik az Úrban reménykedtek!” (31.Zsolt.25.)

Forrás: Révész Szilvi – Facebook 

hirdetés