A halált közel engedni nehéz dolog. Félve kezdtem bele ebbe a mások által agyondicsért könyvbe. A kedves és humoros történet azonban új perspektívát adott.

A halált közel engedni nehéz dolog. Félve kezdtem bele ebbe a mások által agyondicsért könyvbe. A kedves és humoros történet azonban új perspektívát adott.

Mit jelent válaszolni Isten hívására? Egyáltalán hogyan tudjuk meghallani, hogy Ő hív? Milyen szerepe lehet egy-egy közvetítőnek az életünkben? A Monsterrat vlog e heti Útravaló című adásában Kiss Ulrich jezsuita ezekről beszélt.

Eljött a nap, a könnyek napja. Sok mindent el lehet mondani erről a napról, csak azt nem, hogy boldog. Egészen tavalyig mindig úgy gondoltam a halottak napjára, hogy ezen a napon idős nénik siratják megboldogult férjüket. De ma én is megemlékezem valakiről, aki nagyon közel állt hozzám.

Ahogy korábban is jeleztük már, rengeteg mese érkezett ,,A mesék élni tanítanak” című mesepályázatra. Akadt köztük több olyan is, amelyeket a leendő mesekönyvbe nem tudunk betenni, de mindenképpen megérdemlik, hogy közzétegyük őket. Íme az első ilyen mese – Csontos-Hornyeczki Kitti tollából –, mely a gyásztól az örömig vezet bennünket. Egy kis történet, nem csak gyerekeknek.

Papp Miklós görögkatolikus pap és családapa – a 777 állandó szerzője – ezúttal a közelgő ünnepek kapcsán a halálról ír.

Milyen az élet – egy átlagos nap – köztársasági elnökként? Hogy viszonyulnak hozzánk az osztrák szomszédaink? Milyen egy elnöki konvojjal utazni? Mennyire esik jól egy bécsi Sacher-torta egy hosszú nap után? Ezekre a kérdésekre mind megtudhattam a választ, mert a 777 azt a megtisztelő felkérést kapta, hogy részt vehettünk Novák Katalin köztársasági elnök egész napos bécsi látogatásán, ahol többek között a szövetségi elnökkel, a bíborossal és egy ottani katolikus egyetem hallgatóival is találkozott.

Nem először ajándékozza meg a 777 közösségét felemelő gondolataival Kissné Berta Rita vendégszerzőnk, aki ezúttal a gyengeségről ír – nagyon erősen!

Lőw Gergely atya korábban is számtalan kiváló cikkel tisztelte meg a 777 szerkesztőségét. A fiatal pap ezúttal a rózsafüzér imádkozásához ad egy kis extra motivációt – nem csak katolikusoknak!
