A frissen megalakult Areopágosz zenekar első videója, a Nem bűneink szerint című dal csodálatos lett – hallgasd meg te is!
Az Areopágosz nevű keresztény zenekar nemrég indult, és most rukkoltak elő az első saját szerzeményükkel. „Vágyunk, hogy a dalaink által az ismeretlen Isten ismertté váljhon, mert ha valaki, akkor Ő megérdemli ezt” – írta a zenekar a küldetésükről. A Nem bűneink szerint című dalt Pánczél Viktória szerezte, de mellette sok ember munkája benne van a dalban.
Hallgassátok meg:
A szövegét is ajánljuk figyelmetekbe:
Hogy érezhetett, mikor hozzád hozták
Mezítelenül, megalázták
Vádjaiktól menekülni nem tudott,
A földre kényszerítve csak zokogott
Minden el volt veszve, rajtakapták,
Az életének vége, nem akarták,
De te letekintettél egy bűnös nőre,
Megkegyelmeztél, és kiálltál érte.
Az egyetlen szent, bűntelen Isten
Irgalma nem fogy el,
Nem bűneink szerint bánik velünk,
Nem vétkeink szerint fizet nekünk.
Mit gondolhatott, mikor szégyenével telve
Vizet hordozott, senki nem szerette,
De Jézus, Isten Fia őt választotta,
Hogy igazságban, szellemben csak Őt imádja!
Köszönöm, Jézus, hogy kiválasztottál,
Hogy új reményt adsz, és megváltoztatsz
Köszönöm, Jézus, hogy megmentettél,
Hogy esélyt adtál, és megváltottál
A sötétből,
A gödörből,
A halálból,
Minden veszteségből!
Még nem érkezett hozzászólás