• Kezdőlap
  • Imafal
  • Podcast
  • Webshop
  • Kincsesláda
  • Rólunk
  • Támogatás
777

777

„Én ezt nem tudnám csinálni a hitem nélkül” – interjú egy fiatal tanárral

Csanády Dávid piarista diákból lett a Piarista Gimnázium történelemtanára. Másfél éve van a pályán, heti 10 órája van – ez körülbelül heti harminc óra munkával jár. Vallja, hogy a hite nélkül nem tudna ezen a pályán maradni, sokan le is akarták beszélni a tanárságról. Beszélgetés egy fiatal hívő tanárral nevelésről, tanításról, a pedagógusok jelenlegi helyzetéről. Az interjút meg is hallgathatjátok a cikk alatt – a szerkesztett változatot írásban közöljük. 

„Isten jobban ismer minket, mint mi saját magunkat” – Horváth Árpád jezsuita atya

„Az élet egy olyan dráma – feszültségekkel, kérdésekkel teli helyzet –, amelyben nem én vagyok a főszereplő. Az Istennek van terve, akarata, Jézus meghív, és nekem a dolgom, hogy ezt észrevegyem, erre figyeljek” – vallja Horváth Árpád jezsuita atya, a Mária utcai Jézus Szíve Jezsuita Templom igazgatója a Montserrat vlogban. Irodalmi vénáját a Jezsuita Kiadó vezetőjeként és a Szív című jezsuita magazin főszerkesztőjeként is kamatoztatja. Azt mondja, azért lett szerzetes pap, mert így tud a feltámadotthoz a lehető legközelebb lenni.

Letartóztattak és vádat emeltek egy nő ellen az abortuszklinika melletti csendes ima miatt

A birminghami rendőrség vádat emelt egy katolikus nő ellen, aki beismerte, hogy csendben imádkozott, miközben kint állt az abortuszklinika épülete előtt.

Egy könyv, amely cselekvő szeretetre hív – folytatódik a Lélek lámpásai

 Alig vártam, hogy a kezemben tarthassam Böjte Csaba ferences rendi szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítójának Az élet jó oldala című új könyvét, amelyben Csák János kultúráért és innovációért felelős miniszterrel beszélget – egymás gondolataira reflektálnak. Nem sejtettem, hogy az utóbbi idők számomra legmeghatározóbb könyve olyan gyakorlati útmutató is lesz, amely segít hatékonyabbnak és nyugodtabbnak lennem.

Kedvenc karácsonyi dalaink

Nincs karácsony zene nélkül – így mi is összeszedtük a 777 szerkesztőségében, hogy melyek a kedvenc dalaink. Merítsetek belőle inspirációt, és Ti is írjátok meg, mit szerettek a legjobban hallgatni ilyenkor!

Más szemmel nézni a világra

Advent lehetőség, hogy másként nézzük, másként lássuk a világot – hogy élesedjen a látásunk, megnyíljon a szemünk a mélyebbre, többre, szebbre is. Révész Szilvi író elgondolkodtató posztját szemlézzük.

Advent az újjászületés ideje – Böjte Csaba

A helyes, Isten szerinti mértéket, az arany középutat érdemes megtalálnunk életünk minden területén az adventi bűnbánat időszakában – erről beszél Böjte Csaba ferences szerzetes nemrég közzétett videójában. Mint mondja, ha szembenézünk önmagunkkal, az az újjászületés alapja.

Messi megígérte, hogy ha világbajnok lesz, elzarándokol egy kegyhelyre

Messi felért a csúcsra – és ha ígéretét teljesíti, akkor hamarosan a San Nicolas-kegyhelyre is ellátogat, immáron világbajnokként!

Régebbi cikkek
Újabb cikkek

Népszerű termékek

Hirdetés

Blogok és interjúk

  • „Valami olyan dolog történt, ami megrengette az egész világot” – történelmi érvek Jézus feltámadása mellett

    „Valami olyan dolog történt, ami megrengette az egész világot” – történelmi érvek Jézus feltámadása mellett

    2026. 11. 05.
  • Vajon mi vár ránk a földi élet után? – ezt üzeni valójában Mindenszentek ünnepe

    Vajon mi vár ránk a földi élet után? – ezt üzeni valójában Mindenszentek ünnepe

    2026. 11. 01.
  • Nem pótlásként születtél erre a Földre, ahogy más sem

    Nem pótlásként születtél erre a Földre, ahogy más sem

Könyveink

Az elmúlt hét legolvasottabb cikkei

OLVASTAD MÁR EZT A CIKKET?

Hirdetés

KÖVESS MINKET A FACEBOOKON!

777

Hirdetés

Instagram oldalunk

Címkefelhő

Anything in here will be replaced on browsers that support the canvas element

  • ima
  • hit
  • Isten
  • Jézus
  • házasság
  • szeretet
  • tanúságtétel
  • Biblia
  • Ferenc pápa
  • párkapcsolat
  • keresztény
  • imádság
  • egyház
  • kereszténység
  • interjú
  • abortusz
  • blog
  • karácsony
  • család
  • szerelem
  • dicsőítés
  • vers
  • koronavírus
  • életvédelem
  • fiatalok
  • katolikus
  • advent
  • zene
  • bizalom
  • hivatás
  • szexualitás
  • evangelizáció
  • A Papp válaszol!

Láttad már ezt a videót?

Legutóbbi offline

Sorozatok

  • Egy-házban vagyunk! sorozat cikkei

    Egy-házban vagyunk!

Facebook Instagram Youtube Podcast
  • Médiaajánlat
  • Impresszum
  • Kapcsolat
  • Adatkezelési tájékoztató
  • Hírlevél
  • About Us
  • Support Us
© 2026 777blog.hu - Minden jog fenntartva! Az oldal tetejére