2023. 01. 05.

“Végérvényesen megszerettette velem a teológiát” – egy református lelkész XVI. Benedekről

Márkus Tamás András református lelkész nagy tisztelője volt XVI. Benedek emeritus pápának. A 777 felkérésére osztotta meg gondolatait az elhunyt teológusról, egyházi vezetőről.

Sok-sok évvel ezelőtt (még nem teológusként, hanem bölcsészként) Klagenfurtban, az albérletemben ücsörögve elmélyedtem egy, az akkor még „csak” bíborosként tevékenykedő Joseph Ratzingerrel készült interjúkötet német nyelvű kiadásában. (Ez a mű egyébként Beszélgetés a hitről Vittorio Messorival címmel 1990-ben magyar nyelven is megjelent.)

A kötetre egy bécsi antikváriumban akadtam rá. Beleolvastam, és nem tudtam letenni. Egyszerűen megfogott a józanságnak, a kimértségnek, a hatalmas tudásnak és az intelligenciának az az egyvelege, amely Joseph Ratzingert, a Hittani Kongregáció prefektusát jellemezte, ráadásul úgy, hogy közben valamiféle jó értelemben vett egyszerűséggel, könnyedséggel és közérthetően nyilatkozott egyébként összetett témákról. Egy addig inkább csak a filozófia iránt érdeklődő fiatalemberrel végérvényesen megszerettette a teológiát – nem is csak azáltal, amit mondott, hanem ahogyan mondta.

Természetesen református lelkészként a saját – lutheri, kálvini reformációra épülő – teológiai hagyományom elkötelezett híve vagyok (hitem szerint nem tradicionalizmusból, hanem azért, mert ezt érzem az apostoli hit legadekvátabb, legbiblikusabb kifejtésének). Ezt az ízig-vérig római katolikus bíborost, későbbi pápát az írásai, gondolatai alapján mégis közelebb éreztem magamhoz, mint a protestáns teológiai hagyomány egynémely képviselőit (liberálisokat, progresszíveket stb.). XVI. Benedek pápa személyére, ténykedésére gondolva fogalmazódott meg bennem igazán, hogy létezik valamiféle őszinte ökumenizmus, de nem az, amelyet sokan értenek alatta: nem a felekezetek, teológiai tradíciók és meggyőződések lábvízmeleg oldata, hanem a Krisztust szerető emberek láthatatlan és felekezeteken átívelő szellemi közössége.

Tisztában vagyok azzal, hogy nem számít/számított a legközkedveltebb egyházvezetőnek – szándékosan került mindenféle celebkedést. Konzervatív meggyőződései miatt kritizálták eleget – véleményem szerint méltánytalanul –, szigorúnak, vaskalaposnak bélyegezve, és persze a világi sajtó sem emelte pajzsára, sőt ott ütötte, ahol csak tudta. Meglátásom szerint mégis a római katolikus egyház minden idők egyik legfajsúlyosabb csúcsvezetőjét veszítette el személyében. Tudós teológus volt, aki rácáfolva a közhelyekre, nem zárkózott be elefántcsont tornyába, nem veszett el lényegtelen részletekben. Egy egyszerű bajor ember, akinek volt szíve, aki szerette Krisztust (állítólag utolsó szavai a halálos ágyán így hangoztak: „Jézus, szeretlek!” – végül is ez a lényeg, nem?), aki elég bátor volt ahhoz, hogy kimondjon és tematizáljon kínos dolgokat, aki képes volt irányt szabni egy teljesen felfordult, értékvesztett, a hitbéli fundamentumairól jórészt teljesen megfeledkezett társadalom kellős közepén élő keresztyén közösségnek is.

Elfogultság nélkül mondom, hogy Joseph Ratzinger, XVI. Benedek pótolhatatlan műveket tett le az asztalra, olyanokat, amelyek a hitvalló protestánsok számára is nagy értéket képviselhetnek.

A Názáreti Jézus című háromkötetes Jézus-életrajza az egyetemes teológiatörténet egyik legszebb és legteljesebb Jézus-portréja, ahogy a végidőkről szóló írása is (Végidő – A halál és örök élet kérdései) az egyik legigényesebb teológiai munka, amelyet a halál utáni életről és a testi feltámadásról, azaz az eljövendő életről írtak. Végezetül, de nem utolsósorban említést kell tennem a Hit, igazság, tolerancia – A kereszténység és a világvallások című művéről is, amely – ebben egészen biztos vagyok – felekezeteken átívelően a hitvalló keresztyének egyik legfontosabb szellemi muníciója lesz az elkövetkezendő és nem sok jóval kecsegtető évtizedekben (és már most is).

Három idézettel zárnám ezt a rövid megemlékezést, amelyeknél jobban aligha lehetne kifejezni XVI. Benedek karakterét, és amelyek számomra különösen fontosak. Az első kettő az említett művekből származik, a harmadikat pedig – csak egy mondat – Balog Zoltán református püspök osztotta meg Facebook-oldalán XVI. Benedek halála napján:

„A tudományos exegézis látszólagos eredményeiből szőtték a legrosszabb könyveket, amelyek lerombolják Jézus alakját, és szilánkjaira törik szét a hitet. Manapság a Bibliát messzemenően alárendelik az úgynevezett modern világképnek, amelynek alapdogmája, hogy Isten egyáltalán nem tud cselekedni a történelemben, következésképpen mindazt, ami Istenre vonatkozik, át kell helyezni a szubjektív tartományba.

Ekkor a Biblia már nem Istenről, az élő Istenről beszél, hanem már csak mi beszélünk, és mi határozzuk meg, mit tehet Isten, és mi mit akarunk, és mit kell tennünk.

Akkor az Antikrisztus nagyképű tudományossággal azt mondja nekünk, hogy az az exegézis, amely Istenbe vetett hittel olvassa a Bibliát, és eközben az élő Istenre hallgat, fundamentalizmus. Csak a saját exegézise, az állítólag tisztán tudományos exegézis halad a korral, amelyben maga Isten semmit sem mond, és nincs is mit mondania. Jézus és az ördög teológiai vitája minden időre iránymutató disputa a helyes szentírás-magyarázásról, amelynek alapvető hermeneutikai kérdése az istenkép kérdése. Az értelmezés vitája végső soron arról szól, hogy ki az Isten.” (A Názáreti Jézus, 46–47. o.)

„Isten kinyilatkoztatásában végül is arról van szó, hogy Ő, az Élő és Igaz, betör a mi világunkba, és így elméleteink börtönét is feltöri, melynek rácsrúdjaival bebiztosítjuk magunkat, nehogy Isten bejöhessen az életünkbe.” (Hit, igazság, tolerancia, 102. o.)

„Lehet, hogy elesünk, de a végén Isten kezeibe esünk, és Isten kezei jó kezek.” (Balog Zoltán református püspök ezt a gondolatot osztotta meg XVI. Benedektől)

Isten nyugosztalja Joseph Ratzingert, XVI. Benedeket!

 Márkus Tamás András

„Ami a szenvedések után jön, az sokkal több és jobb, mint amit el tudunk képzelni” – interjú Márkus Tamás András református lelkésszel

Vélemény
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás