• Kezdőlap
  • Imafal
  • Podcast
  • Webshop
  • Kincsesláda
  • Rólunk
  • Támogatás
777

777

Nem is olyan kockázatos fiatalon házasodni az egyik népszerű amerikai lap szerint

Manapság már szinte elképzelhetetlen, hogy a fiatalok házasság előtt ne éljenek együtt. Ezért is meglepő az amerikai Wall Street Journal cikke, amely szerint, ha fiatalon összeházasodunk, az még akkor sem olyan kockázatos, ha előtte nem élünk együtt.

Így jelentette be lemondását tíz évvel ezelőtt XVI. Benedek – VIDEÓ

XVI. Benedek pápa 2013 februárjában jelentette be lemondását, amelyet követően elvonultan élt a Vatikánban, megszólítása emeritus pápa lett. A német egyházfő megromlott egészségügyi állapotával indokolta meg döntését. Kevesen tudják, de a lemondás pillanata a mai napig elérhető a videómegosztó oldalakon, illetve magyarul is elolvasható a bejelentés szövege.

Egy hajóban

A fiatal felnőttlét „izgalmas, mély víz, amiben az ember teljesen meg van győződve arról, hogy a következő óvatlan pillanatban biztosan megfullad.” Ilyenkor nem lehet mást tenni, mint azoknak az arcát nézni, akik velünk egy hajóban vannak – és elhinni nekik, hogy minden rendben lesz. A TeSó blog írását szemlézzük.

Merjünk férfiként is alázatosak lenni!

Az alázatosság mint férfierény? Sajnos ez egyre ritkább manapság, legalábbis saját tapasztalatom szerint. De vajon tényleg el kell felejtenünk? Ha mégsem, akkor viszont miért éri meg nekünk, férfiaknak?

XVI. Benedek pápa temetése – minden, amit tudnod kell róla

XVI. Benedek emeritus pápát január 5-én, csütörtökön helyezik végső nyugalomra a Szent Péter-bazilika altemplomában, a vatikáni grottákban, végakarata szerint Szent II. János Pál pápa korábbi sírhelyén.

Átmegyek – gyönyörű dal jelent meg az Új Forrástól

Átmegyek címmel adott ki egy csodaszép, felemelő dalt az Új Forrás keresztény dicsőítő zenekar. Érdemes meghallgatni!

5 könyv télre, amelyeket nem éri meg kihagynod

Bár az ünnepek már lezajlottak, a tél még jó két hónapig az életünk része lesz – és vele együtt a hosszú esték is. Az egyik legjobb kikapcsolódás ilyenkor, ha egy jó meleg takaróba burkolózva olvasunk valami izgalmas olvasmányt – ehhez ajánlunk most 5 könyvet.

„Nem Jézus tehetetlen, hanem a mi hitünk gyenge!” – Gyökössy Endre gondolatai a kezdődő új évre

„Ne arra nézzünk, amit kérünk, hanem Arra, Akitől kérünk!” -írja Gyökössy Endre református lelkész, költő és pszichológus. Az ő egyik megindító elmélkedését osztjuk meg most veletek, amely az új évre is kiváló iránytű lehet.

Régebbi cikkek
Újabb cikkek

Népszerű termékek

Hirdetés

Blogok és interjúk

  • „Valami olyan dolog történt, ami megrengette az egész világot” – történelmi érvek Jézus feltámadása mellett

    „Valami olyan dolog történt, ami megrengette az egész világot” – történelmi érvek Jézus feltámadása mellett

    2026. 11. 05.
  • Vajon mi vár ránk a földi élet után? – ezt üzeni valójában Mindenszentek ünnepe

    Vajon mi vár ránk a földi élet után? – ezt üzeni valójában Mindenszentek ünnepe

    2026. 11. 01.
  • Nem pótlásként születtél erre a Földre, ahogy más sem

    Nem pótlásként születtél erre a Földre, ahogy más sem

Könyveink

Az elmúlt hét legolvasottabb cikkei

OLVASTAD MÁR EZT A CIKKET?

Hirdetés

KÖVESS MINKET A FACEBOOKON!

777

Hirdetés

Instagram oldalunk

Címkefelhő

Anything in here will be replaced on browsers that support the canvas element

  • ima
  • hit
  • Isten
  • Jézus
  • házasság
  • szeretet
  • tanúságtétel
  • Biblia
  • Ferenc pápa
  • párkapcsolat
  • keresztény
  • imádság
  • egyház
  • kereszténység
  • interjú
  • abortusz
  • blog
  • karácsony
  • család
  • szerelem
  • dicsőítés
  • vers
  • koronavírus
  • életvédelem
  • fiatalok
  • katolikus
  • advent
  • zene
  • bizalom
  • hivatás
  • szexualitás
  • evangelizáció
  • A Papp válaszol!

Láttad már ezt a videót?

Legutóbbi offline

Sorozatok

  • Egy-házban vagyunk! sorozat cikkei

    Egy-házban vagyunk!

Facebook Instagram Youtube Podcast
  • Médiaajánlat
  • Impresszum
  • Kapcsolat
  • Adatkezelési tájékoztató
  • Hírlevél
  • About Us
  • Support Us
© 2026 777blog.hu - Minden jog fenntartva! Az oldal tetejére